… happy? Legyünk vagy ne legyünk boldogok? Fura kérdés, nem?
Kb egy hete beszélgettünk egy kis társaságban. Nem ismerem túl jól ezeket az embereket, csak azt tudom, hogy egyikük egy fundamentalista gyülekezetbe jár, talán a másik is. Az egyik hölgy elmesélte, hogy a testvére válófélben van a börtönben ülő férjétől. Nehéz kérdés, mert hát a pasi nem mindent csinált jól az életében, de a feleség is azt ígérte, hogy jóban-rosszban ki fog majd tartani. Meg hát ugye Isten utálja a válást. A legnagyobb problémája az volt, hogy a nővére egy olyan karizmatikus gyülekezetbe jár, ahol mindent ígérnek az embernek, de szerinte new age beütéssel. A legfőbb rossz mégis az volt, hogy a nővére csak azért jár ilyen helyre, mert b o l d o g akar lenni. És ezt olyan hangsúllyal, minta ez lenne a világon a legnevetségesebb törekvés.
Csöndben voltam. Úgy ültem ott, mintha a nővére lennék. Arra gondoltam, hogy én is szeretnék boldog lenni. Igen, keresem az utat a lelki nyomoromból. De ha ez csak egy megbotoltató kő az ő szemében, akkor meg se szólalok. Ha biztos vagyok benne, hogy a legfontosabb törekvéseim, hogy biztonságba legyek, elfogadjanak, szeretve érezzem magam, számára világi hiúságok, akkor biztosan nem értené meg, amit mondani akarok. Igen, bevallom new ages dolgokat is nézegetek (érdekes, hogy milyen szépen visszavezetnek Istenhez. 🙂 )
Meg persze arra is gondoltam, hogy valaha én is így beszéltem. 
Kategorikusan, feketén fehéren, mint aki tudja mi a jó és mi a rossz. Á ez a barátnőm nem várta meg az esküvőt és már hamarabb összeköltözött a leendőbelijével, na ő meg tuti nem jár rendszeresen semmilyen közösségbe, bezzeg én, bezzeg, ahogy én igyekszem. Most szégyelltem magam, az ő helyében is. Mert sok gondolat és érzés ott volt a levegőben, de valahogy Isten szeretete az nem.
Kalandozásaink 