KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Archive for november, 2013

Kincseim

Az Úr ajándéka a gyermek

Mostanában egyre többet elmélkedem, mélázom 🙂 azon, hogy milyenek a gyerekeim. Bár így belegondolva ez már akkor kezdődött, amikor az első lánykám megszületett. Figyeltem, megfigyeltem, gyönyörködtem benne és kíváncsian lestem, hogy hogyan érik, alakul, mivé lesz. Így volt ez a többiekkel is. Olyan, mint amikor egy meglepetés ajándékot több papírba csomagoltak és rétegenként bontod ki. Nagyon izgalmas a folyamat és nem is tudod, hogy mi lesz a csomagolás végén. 🙂

Emellett Isteni ajándékét fogadni a gyereket alappozíciónak is áldás. Az egyik legfontosabb, amit egy kisgyerek már csecsemőként is megkaphat, az az odafigyelés, a tisztelet. Ugyanakkor, bizonyos elengedést is feltételez, hiszen az Úr ajándéka, az Övé volt eredetileg. 🙂 Hihetetlen milyen más perspektívát ad, ha az enyém, az én vérem, az én terhem, az én mindenem. Vagy ha úgy gondolok a gyermekemre, mint egy ajándék, amivel nem vagyok egyedül hagyva, viszont nemes feladatom a legtöbbet kihozni belőle. A gyermek boldogságára és Isten dicsőségére is. Hú ez most jó flancosan hangzott, de azt értem ez alatt, hogy arról álmodom, hogy  szeretni képes, együtt érző, segítőkész, nagylelkű, megbocsátani tudó gyerekeim lesznek majd.

Az angol Biblia azt írja, hogy Istentől kapott örökség a gyermek.  Mostanában a női Bibliaórákon arról elmélkedünk, hogy mi is Isten öröksége. Hát a legdöbbentőbb az hogy a hívő ember számára Isten saját magát adta örökségül. Számomra még azokat a lehetőségeket is jelenti, ahol jól mutathatjuk be a kegyelmes Istent. Hát bizony a gyereknevelés ebben hatalmas lehetőséget teremt. Úgy is lehet híveket szerezni, hogy mindenkinek tovább adjuk a Biblia Jóhírét, meg úgy is, ha olyan gyerekeket nevelünk, akik egy Szerető és Kegyelmes és Megbocsátó Istent ismernek meg rajtunk keresztül. Én most úgy látom a mi életünknek ez a fókusza, ez a missziós területe. 😀

Megkértem Kamillát, hogy pakolja be a mosogatógépet. Olyan gondosan és olyan kis alaposan csinálta, hogy egészen elérzékenyültem. Mert ő, az én kis intenzív gyerekem, aki sokszor mond nemet és sokszor úgy tűnik csak a baj van vele, íme milyen kis alapos lányka és én olyan sokszor nem hiszem el a jókat róla. Kiderült, hogy neki milyen sokat jelent, ha szavakkal megdicsérjük, ha kiemeljük, hogy ő milyen remek egy-egy dologban. Igyekszem mindennap valami jót megemlíteni vele kapcsolatban és akkor a kis arca felragyog és szinte szárnyal. Például egyik reggel Viola piszkálta, heccelte (ezzel jól ki is lehet hozni a sodrából), de most nem. Erre megdicsértem, hogy milyen okos volt, hogy csak úgy otthagyta Violát. Rám mosolygott: Igen anya, és nem is kiabáltam.  🙂

Azért se mosolygok

Azért se mosolygok

Viola az igazi anya típus. Kedvesen terelget, szívesen köt kompromisszumokat is és szó szerint együtt érez, azt érzi, amit a másik. Ha dühös vagy, dühös lesz, ha szomorú vagy, elszomorodik és vigasztalni próbál, ha kétségbeesel, kétségbe esik, ha sírsz veled sír, ha táncolsz, táncra perdül. Döbbenetesen másolja a hanghordozást, a kedves szavakat, a szigorú tekintetet. Most, hogy Kamillát kicsit “kiemeltük” ő is dicsérgeti. Persze néha megy a harc, de most valahogy mintha jobban megbeszélnék a dolgokat, kedvesebbek egymással.

Szeretném, ha szeretnél

Szeretném, ha szeretnél

Endre mindenki kedvence. Kamilla egyenesen megőrül érte. Viola mesét olvas neki. Ha valaki mellé odafekszik reggel, akkor annak már napsugaras reggele lesz. Amúgy édes mosolyú, cuppanós puszijú, érzékeny kis pasi. Ma leültünk egymás mellé Apával a lépcsőn, erre mögénk ment és mind a kettőnket átölelt. Nagyon szereti a nyakunkat ölelgetni. Nekem különösen a nagy anyajegyeimet szereti simogatni. Mintha az lenne neki az Anyja jegye. 🙂 Még mindig nagyon segítőkész. Bár a napokban kezdett el mindenre automatikusan nemet mondani, ha kérdezem, hogy segít-e valamiben, akkor már szalad is. Persze a szuper érzékenysége nem visel el semmi hangos szót, semmi igazságtalanságot. Ilyenkor valakinek el kell mondania a sérelmeit.

Egy imádó fotója

Egy imádó fotója

Tök jó fejek és nagyon szeretek velük lenni. Köszi az ajándékokat Uram, nekem nagyon tetszenek! 🙂

3 Királynő

Rövidfilm 3 anyukáról, aki otthon van a gyerekeivel.

Szuperanyu

juggling mom

Nagyon sokszor, mikor korábban is belegondoltam, hogy egy háztartásbeli kisgyerekes anya mit is csinál, ez az érzés töltött el. Egy zsonglőr is évek sok-sok munkájának gyümölcsét mutatja be minden egyes előadáskor. Hát az biztos, hogy a dolgos mindennapokon  mi is készülünk a nagy előadásra, amikor a gyerekeink a saját életüket élik majd.

Mert mivel is zsonglőrködünk mindennap: anya szerep, takarítónő, szakács, anyagbeszerző, mosónő, feleség, sofőr, barátnő, gyerek és a mi esetünkben tanító is. Nem csak felsorolásnak hosszú ez a lista, de én személy szerint úgy érzem, hogy  van olyan labda is, amit zsonglőrként rendszeresen leejtek, nekem nagyon csúszós, valahogy mindig kicsúszik a kezeim közül.  Viszont van, amit teljes szívvel szeretnék csinálni, akármi is legyen az életünkben. Néha arra gondolok, hogy annyit foglalkozom ezzel a kérdéssel, hogy csináltathatnék névjegykártyát is, amire ezt írom rá:

Miklós Katalin
Professzionális anya 🙂

Mert hát mi is a nevelésünk célja?
Amikor megszülettek a gyerekeink, akkor mindig elbűvölt engem a teremtés csodája. Hogy milyen különleges és egyedi volt mindegyik. Már első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy hatalmas kiváltság a szüleiknek lenni. Valahogy megéreztem, hogy nevelésüket nem lehet jól megközelíteni, ha a gyereket magát nem veszem figyelembe. A mindenkire érvényes gyereknevelési tanácsokkal, akár altatási vagy etetési szokásokat tekintve is hatalmas egyéni különbségek vannak. Az pedig, hogy elvárásokat  támasztok, amik semmilyen szempontból nem kivitelezhetők, csak mondjuk nekem felnőttnek kényelmesebb vagy kevésbé ciki, vagy hitem szerint így vagy úgy kell viselkedni, hát bizony ezek az elvárások nagyon sokszor nem megkönnyítik az életet, hanem igencsak elkeserítik a szülőket és elrontják a gyerek és szülő kapcsolatát. Szóval mi is a hosszútávú célunk? Gondolom minden szülőnek az, hogy lássa, hogy majd egyszer a gyereke önálló és boldog életet él majd. Igaz? 🙂

Hogyan is tudunk eljutni a célunkhoz? Milyen eszközöket használjunk menet közben?
Hát bizony megint csak egy fájdalmasan egyszerű dologhoz érkezünk vissza. Saját magunkkal kell kezdeni a munkát. Ha azt szeretném, hogy a gyermekem tisztelettel beszéljen másokról, akkor bizony nekem is így kell tenni. Sajnos nálunk is elhangzottak olyan rossz kifejezések, amiket most már nagyon nehéz leépíteni. Hiszen ha engem valaminek elneveznek a szüleim, akkor én is elnevezhetem a testvéreimet ilyennek, meg olyannak is. Nagyon érdekes volt Pécsi Rita előadása a tekintélyről és fegyelemről nyáron a gyereknevelős táborunkban. Kire néznek fel a gyerekeim? Érdemes rám felnézniük? Hiteles személyiség vagyok? Milyen önértékelést szeretnék kialakítani bennük? Milyen a saját önértékelésem? Milyen alapon várom el a tökéletességet? Én törekszem rá? Hogyan vállaljam fel mégis a gyengeségeimet?  Belső tekintély hogyan alakulhat ki? Rádió riport erről a témáról: http://pecsirita.hu/wp-content/uploads/2013/02/RadioAktiv_Suliora_2013-03-07.mp3 

A mi tanulásunk eléggé szabadon történik a mindennapokban. Mivel a család és a legtöbb rendszerben gondolkozó ember megkérdőjelezi a gyerek érdeklődésén és saját motivációján alapuló tanulást, én ugyan hosszú távra tervezek, de néha elbizonytalanodom. Minap is Viola valami miatt igazán frusztrált volt. (Erőltettem egy feladatot, ami nem is az ő szintje volt és nem is érdekelte. ) Zsófi – akivel a közös tanulást csináljuk – nagyon bátorító dolgot mondott. Azt mesélte, hogy Viola milyen kedves, gondoskodó, együttérző és lehet, hogy most nem érdekli valami feladat, de végül is jellemet akarunk faragni, vagy nem? Azóta több helyről is kaptam pozitív visszajelzést, hogy milyen kedvesek és jól viselkedők a gyerekeim, hogy jól játszanak együtt. Én azt is  látom, ki kinek hogyan segít, kinek mi az erőssége. Nagyon bizakodó vagyok. Édes kicsi drágák ezek. Akkor pedig, ha tapintható szeretet és elfogadás van közöttünk szülők között, az nekik is szárnyakat ad. 🙂

Én azért szeretném a csúszós labdákat is mozgásban tartani, de azért elég sok fajtát kell fel dobni, elkapni, hogy nem állítom, hogy nekem ez jól megy. De nem adom fel, a gyakorlás teszi a mestert. Lehet, hogy egyszerűen a jó sorrendet kell megtalálni, vagy a jó technikát, vagy a megértő társakat. 😀

GO MAMA GO

szuperanyu

szuperanyu

Kulturális sokk

Azt mondják, hogy ha valaki egy külföldi országban kezd élni, akkor a kulturális különbségek szinte sokkszerűek lehetnek. Pár hete ajánlott valaki egy könyvet, amiben egy nagyon okos szakértő ír ennek a folyamatnak a lelki háteréről, ami segíthet egy ilyen átállást. Az egész könyvet még nem olvastam el, de állítólag huzamosabb külföldi tartózkodásnál, akár 6 hónap vagy 1 év is lehet az átállás.

living abroad

Az írónő szerint a következő stációk vannak: 

  • emelkedett hangulat: az újdonságok izgalma
  • ellenállás: folyamatos összehasonlítás, ami miatt a régi otthon jobb színben tűnik fel
  • átalakulás: mivel a környezet már ismerősebb, így a jobb dolgok is észrevesszük
  • beilleszkedés: a kulturális különbségeket áthidaltuk

Én úgy hiszem még nálam az első időszak van, de azért úgy érzem, hogy bizonyos dolgokban már áthidaltam a különbségeket. Mivel mi felnőttek elég jól beszéljük a nyelvet, ez azért nagyon sokat segít a mindennapokban. Maga a tudat, hogy bárkit megkérdezhetek, ha valamiben segítségre van szükségem, már ez megnyugtató. Nagyon félelmetes lehet egy ország, ahol az ember nem tud a másikhoz odafordulni ha mondjuk egy pohár vízre van szüksége. Mielőtt a repülőre felültünk beszélgettem a Kedvesemmel és előre próbált felkészíteni, mert úgy látta, hogy bizonyos különbségek letaglózók lesznek. Vannak apróságok, például a gáztűzhely, a beépített szekrények, az ajtó kilincsek, a wc :), ahogy az ajtók vagy az ablakok nyílnak. Ahogy írtam már az első napokban nagy kihívás volt a vásárlás egyrészt a távolságok miatt, másrészt a választék miatt, harmadrészt azért a kulturális különbség miatt is. Hiába látom, mi van a dobozra írva, nem tudom, hogy miféle étel van benne 🙂 Az amerikaiak reggel müzlit vagy egyéb száraztápot esznek 🙂 állandóan kekszeznek, akár tízórai, akár uzsonna legyen az. Igaz, sok salátát esznek! Ebédre hagyományosan valamilyen száraz ételt, szendvicset és salátát esznek, aztán a vacsora a fő étkezés. Főleg gondolom azért, mert akkor tud a család együtt lenni. Mi nem szeretnénk ezt a fajta étkezést követni. Reggelire kenyeret eszünk (még kísérletezik, melyik fajta a jó), esetleg tojást, szalonnát. Igyekszem a kekszeket gyümölccsel joghurttal kiváltani. Mi speciális kókuszos joghurtot eszünk, ami ugyan cukros, de nem tejes. Találtunk ilyen fagyit is, a lányok nagy örömére. Ezek maximum picike akadályok, amiket hamar megugrik az ember, és még talán talál is benne élvezni való dolgokat.

Ami számomra sokkoló (volt, van és még lesz egy darabig) az az autóvezetés. Nem is a miként: Árpi csak dodzsemezésnek hívja, mivel csak a gázt és féket kell nyomni, mint a dodzsemnél. Inkább a hol. Az elején GPS nélkül vezetgettem és a közeli helyekre egészen simán eljutottam.

sok sok sáv

sok sok sáv

Az első komolyabb utam az a Noémihez vezetett. Az első akadály pedig a 6 sávos útról lehajtás volt. Úgy érzem akkor volt, az első sokk, amikor nem mertem sávot váltani és túlhajtottam a lehajtón. Aztán gondoltam valahol lehajtok és visszakanyarodok. Sajnos térkép nélkül ez nem túl esélyes. Végül is le is hajtottam, de nem tudtam hogyan keveredjek vissza. Felhívtam Noémit és lediktálta hogy hogyan menjek. Egy kb ilyen kereszteződésben kellett volna megtalálni a megfelelő utat:

kereszteződés

kereszteződés

Sajnos nem sikerül. Ekkor már beindult a vészvillogóm, most akkor hova és merre, aztán kerestem valamit, ami dél felé megy és csak mentem és mentem. Ott a hat sáv közepén valahol. Azt sem tudtam hol vagyok, hova megyek, innen hogyan keveredek ki és mikor fogok egyszer hazajutni.  Hát ekkor éreztem igazán sokkos állapotban magam. A gyerekek nyávogtak hátul. Hol vagyunk, miért erre megyünk, mikor érünk oda, stb… Végül sírva fakadtam és legnagyobb kétségbeesésemben felhívtam Férjecskémet, aki szerencsére internet közelben volt. Elmesélte hol vagyok (jó helyen), és hogy hogyan menjek innen a célhoz. Sikerült!! Visszafelé kedves barátném kinyomtatta az útvonalat, ami még kis képekben az útvonal jelző táblákat is mutatta. Egy kis kávé és a támogató imádság után simán hazaérkeztünk. Azóta van GPS-ünk! 😀 És azóta is volt, hogy sötétben, meg nem sötétben is eltévedtem. Itt lakó barátaink szerint New Jersey-ben kifejezetten bonyolultak az utak. Azt is néha nehéz eldönteni, hogy a GPS utasításaiból a térj le és a kanyarodj el hogyan értelmezhető.  Mégis minden héten elindulunk. Én nem bungee-jumpinglok, hogy az adrenalin szintem megfelelő legyen, én vezetek! 😀 😀

Szocializáció

Régen a lexikonban kerestük a meghatározásokat, ma a wikipédia a forrásunk, (fura világban élünk). Szóval a Wikipédia szerint:

Szocializáció az az interakciós folyamat, amelynek révén a személy viselkedése úgy módosul, hogy megfeleljen a csoport tagjai által vele szemben támasztott elvárásoknak. A meghatározásban szereplő interakció a személyek egymás felé irányuló, és egymás viselkedése által vezérelt aktivitása, amelyet rendszerint a résztvevők tárgyi tevékenysége közvetít, magában foglalja az emberi együttműködés minden lehetséges változatát, így a kooperációt, versengést és kommunikációt is.

Amikor tizenévesen pszichológiát tanultam ez volt a kedvencem témám, hogy mikor, ki, hogyan vesz részt ebben a folyamatban.  Szóval, a feltételek között van a csoport vagyis emberek, a csoport szabályai és a személyek közti kölcsönös reakció.  Szerintem a szocializáció akkor kezdődik, amikor egy kis élet megérkezik a világba. Vagyis egy picit hamarabb, amikor álmodoznak róla, szeretettel várják és már a legvédettebb helyen, édesanyja szíve alatt is tisztelettel veszik körül. Innentől kezdve ha emberek között nő fel ez a kis emberi lény, akkor már figyel, alkalmazkodik, utánoz. Olyan nincs, hogy egy családba született gyermek ne tanulná meg, hogy hogyan kell a körülötte élők között eligazodnia.

Az időszakok is számítanak, például a kötődésnek a legfontosabb csecsemőkori szakaszát nem túl jó dolog kihagyni. Tudtátok, hogy a jól kötődő gyerek könnyebben fog leválni? Vagyis ha esetleg együtt alszol vele, mert úgy könnyebb éjszakánként gondoznod, vigasztalnod, azzal még nem fogod a csecsemőt elkényeztetni, hanem abban erősíted meg, hogy anya mindig a közelben van, ha szükség van rá és a Föld egy biztonságos és jó hely. 🙂

Pécsi Rita első könyv

Pécsi Rita első könyv

Pécsi Rita egyik első előadásainak egyikén beszél erről, ha tehetitek menjetek el egy előadására, nagy élvezet őt hallgatni. 😀  

Az első közösség, amit tehát megismer a kisgyerek az a család és ez a legmeghatározóbb is.  Ugyan sokszor látjuk és talán mindenki valahol tudja is, hogy a példa milyen fontos, de sokszor abba a hibába esünk, hogy azt hisszük, majd a szavainkkal felül lehet írni, amit teszünk. Vagyis, ha majd kiselőadást tartok arról, hogy “Kisfiam, ne kiabálj, ne beszélj ilyen bunkó módon, mert akkor  nem lesznek barátaid vagy mit szólnak majd az iskolában…” hát igaziból ez nem lesz annyira maradandó, mint inkább az, ahogy a mindennapokban én beszélek vele.

És akkor megint elérkeztünk az önneveléshez. Akár fiatalok vagyunk, vagy középkorúak, vagy nagyszülők a változás lehetősége mindig ott van az életünkben. Soha nem szabad feladnunk, hiszen a körülöttünk lévő gyerekek és fiatalok folyamatosan árgus szemekkel néznek minket. Viszont ez adhat egy hatalmas motivációt is. Ha mi megváltoztatjuk az élethez való hozzáállásunkat, például nem panaszkodunk annyit, hanem a jó dolgokat emlegetjük fel, vagy nem az aggodalmainkat, hanem a reményeinket hangsúlyozzuk, tisztelettel vagyunk mindenki iránt, akkor ezt akár a családi örökségünket is megváltoztathatja. Az első lehetünk egy rossz minta megtörésében! 🙂

Az otthonoktatás kapcsán sokszor felteszik azt a kérdést, hogy hogy fog mindenféle közösségekben boldogulni később az otthonoktatott gyermek (felnőtt). Szerintem úgy, ahogy megalapozzuk őt. Ahogy azok, akik az iskolában tanulnak sem feltétlenül az iskolai rendszer miatt tudnak sok mindenhez alkalmazkodni. Már az óvodában azt kaptuk vissza a szülői értekezleteken, hogy legyenek szívesek a szülők megtanítani a gyerekeket a szalvétát használni. Már ott látszott, de akár a játszótéren, hogy vannak gyerekek, akik ismerik a határokat és vannak, akik nem annyira. Vannak, akik tudnak szépen kérni, vannak, akik nem is akarnak. Szerintem az nagy önbecsapás, amikor egy szülő azt hiszi, hogy majd a közintézmény átveszi a nevelés szerepét.

Az is egy nagy előítélet, hogy egy otthontanuló gyerek nem találkozik csak a szüleivel. Bevallom Magyarországon nehezebb lett volna ennyire sokszínű programot vagy társaságot találni. Én hálás vagyok a gyülekezetért, a barátokért, a többi készséges és segítőkész otthonoktató szülőért. Az egyik ok, amiért én ezt a formát választottam, mert azt láttam, hogy a gyerekeim hamarabb feloldódnak kis közösségekben. Most sem számít a nyelvi különbség a gyerekeim 2-3 perc alatt kapcsolatba kerülnek 1-2 gyerekkel és kezdődhet a fogócska, vagy levél dobálás, vagy a közös művészkedés 🙂

Storm Soccer Victory 016-kicsiOLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA P1110862-kicsi P1110861-kicsi P1110860-kicsi P1110859-kicsi

Minden napnak a maga baja

Szeretek mindenféle érdekes címeket adni és most ahogy leültem, hogy összeszedjem a gondolataimat, az elmúlt napok eseményeit, ez ugrott be. Egyrészt azért, mert úgy érzem, bár kézzel- lábbal ellenkezem az aggódás ellen, azért egészen biztosan ott lappang az én gondolataimban is. Másrészt meg annyi minden történik egy nap, hogy úgy érzem egy napra is elég sok minden jut, ha nem is “baj”, de élmény az biztosan.

Csömörön van egy klassz kezdeményezés, mögötte egy-két lelkes által irányított csapat, aminek a része lehettem.  A Csömöri Éléskamrában, a szervezők segítségével hetente bio és őstermelői zöldségeket, húsokat, fűszereket, savanyúságot, szörpöket lehet rendelni és átvenni.  Nagyon nagy adag bizalom, nyitottság  és önfeláldozás kell minden résztvevő részéről, hogy gördülékeny legyen ez a folyamat. Örülök, hogy ennek kapcsán kedves barátokra lelhettem.  Most ebből kiszakadva, itt is keresem a kapcsolatokat, forrásokat, a minőségi ételeket, amit itt Amerikában szerintem nehezebb megtalálni. Nem is tudom, talán ez így nem igaz. Ha bemegyek a boltba, akkor a legtöbb helyen van “organic” étel, ami elvileg a bio-nak felel meg. Sajnos, amin nincs ez a felirat, abban nyugodtan lehet génkezelt összetevő. Ezt nem kötelesek itt feltüntetni. Jó húsokat és mondjuk csontot pedig nagyon nehéz beszerezni. Szóval, Zsófi szokott egy társaságtól rendelni, olyan formán, mint a Csömöri Éléskamrában és én is csatlakoztam a rendeléshez. Sajnos valami gubanc adódott, így volt, amit nem kaptam meg (zsír 😦 ), volt amiből többet kaptam. 1 kg marhacsont helyett 4kg-t 🙂  

A szombatot délelőttöt végül is azzal töltöttem, hogy az összes edényemben csontlevest főztem. Szombat délután előbb egy kis lélekápolás véget Violával kirándultunk. Levelet gyűjtöttünk, farönkökön patakot másztunk át, piknikeztünk, gyönyörködtünk az aranyló levelek hullásában és megtárgyaltuk az élet nagy dolgait. Később meg elmentünk Sylvia focimeccsére, ahol a meccs alatt a pálya szélén a maradék 5 gyerek hancúrozását élveztem. 🙂
Vasárnap a reggeli mosogatás után (volt egy-két edény 🙂 ) elindultunk a gyülekezetbe. Majd onnan egyenesen át New York államba. Árpi egy magyar kollégája több magyar családot meghívott. Jó volt felnőttekkel beszélgetni. 😀 
Az út azért elég kalandos volt. Még GPS-el sem olyan egyszerű eljutni ilyen összetett és hatalmas utakon. A hidakon meg mindenhol hídpénzt kellett fizetni!

Azért kicsit fárasztó volt a hétvége, nem tudtam feltöltődni és így nehezebben kezdtem bele a hétbe. A hétfő konkrétan nagyon kék lett. Ez egy nagyon érdekes kifejezés. A blue nem csak azt jelenti, hogy kék, hanem azt, hogy szomorú vagy kicsit depressziós. A blues név is ebből jön. Csupa kék dallam. 🙂 Szóval, egész nap többször is eltört nálam a mécses, de ez igaziból nem olyan rossz dolog. Én elég sírós fajta vagyok és sokszor úgy érzem hogy a feszültségek jól felszabadulnak belőlem egy-egy könnyzuhatag után. Kedves férjecskémet többször is hívtam napközben, úgyhogy mikor hazaért jól megölelgetett, amikor hazaért és a szavaival is biztatott, kedveskedett. 

A szavak erejéről is van sok sok gondolatom: ezt olvassátok el (fordítassátok le a google-al) http://www.billionclicks.org/blog/2012-09-25/the-rice-experiment/.

Aznap kitettük ezt a papírt a falra. Nagyon jó emlékeztető mindannyiunknak.

kek-neveles-hazirend1

Aztán kedden reggel elmentünk a gyülekezetbe és kiderült, hogy egy magát titokban tartó kedves hölgytől ezt a varrógépet kaptam ajándékba:

Singer varrógép

Singer varrógép

Ó, csak minden napnak ennyi baja legyen. 😀

Happy Halloween!

Micsoda idétlen kifejezés. Mi boldog lehet ebben a rémisztgetős megemlékezésben? Halloween, igen meg van ennek a hagyománynak a pogány eredte, de a ahogy a húsvét nyuszi tojásai sem éppen az eredeti megjelenésében mutatja az ünnepet, így ez a Mindenszentek  ünnep sem arról szól, mint akár 10 vagy 20 éve. Itt az USA-ban ez először is egy kereskedelmi szezon. Minden szakasza az évnek valami ünneplés köré csoportosul. Halloween név alatt az aratás ünnepe és a szellemek felidézése, ijesztgetés teljesen összemosódott. A tökök és a madárijesztők ugyanúgy benne vannak a vizuális megjelenésben, mint a pókok és a boszorkák.  A környékünkön szinte minden kertben felbukkantak a műsírok, szellemek és faragott tökök már hetekkel ez előtt. Láttam egy hasonlóan durván dekorált házat is:

pókhálós dekoráció

pókhálós dekoráció

Hogy valakit miért izgat ennyire az ijesztgetős vonulata ennek az ünnepnek azt nem értem, de nem mindenki veszi ilyen rémesre. Van aki csak 1-2 tököt meg virágot kitesz. Mi is így tettünk.  Viola nagyon el is volt keseredve, hogy nem vesszük ezt olyan komolyan mint a többiek körülöttünk. A beöltözés elég vicces. Már egy héttel az utolsó októberi nap előtt beöltözött gyerekek bukkanhatnak fel itt is, ott is. Ma elmentünk a könyvtárba délelőtt és nagy meglepetésre az összes könyvtáros, és sok kisgyerek be volt öltözve. Napközben a postán csodálkoztak, hogy az én gyerekeim miért nem akartak beöltözni. Hát mert nem tudták, hogy ez itt így megy. 😀

Mindenki mindennek beöltözhet, lehetnek a gyerekek állatok, hercegnők, vannak nagyon sokan, akik csak baseball játékosnak öltöznek. (Hö?) Estére az én lányaim is beöltöztek. Viola boszorkány, Kamilla angyal lett. Endrének a hajvágó köpenyből csináltunk palástot és készítettünk neki egy koronát. Ő lett a mi kiskirályfink. 🙂 Amúgy kiderítettem, hogy a tél végén itt nincs karneváli hangulat, nincs farsang alkalmából beöltözés, ezért természetes, hogy minden gyerek ki akarja használni ezt a lehetőséget. Nem tudtam hogyan és mit is kell ilyenkor tenni, így az egyik magyar barátainkkal mentünk együtt. A lányok nagy örömmel vadászták a sok édességet.

Induláskor

Induláskor

Kicsit esett az eső, de a lányok kitartóan kopogtattak.

Kicsit esett az eső, de a lányok kitartóan kopogtattak.

Mert hogy a résztvevő gyerekek részéről nem is szól másról ez az egész, csak beöltöznek, bekopognak és nézik hogyan gyűlik az édesség a kis vödröcskéjükben.

Címkefelhő