Nem csak a mi dicső gyerekcsapatainkat hívták úttörőknek, hanem az első telepeseket, akik az amerikai vadnyugatot meghódították. Nem volt könnyű dolguk. Csupa járatlan út, műveletlen föld, mindent maguknak kellett elkészíteni.
Én is pionírnak érzem magam. Ugyan nem azért mert itt előttem senki nem járt hanem mert én még nem jártam itt és számomra ez teljesen új környezet, ahol meg kell harcoljam a magam harcait.
Mikor eldőlt, hogy kiköltözünk nagyon nem akartam eljönni. Nagyon sok aggodalom és félelem volt bennem. Féltem attól, hogy egyedül kell majd csinálnom egy csomó dolgot. Egy kedves barátunkkal beszélgettünk és azt javasolta, hogy próbáljam úgy látni ezt a helyzetet, hogy mit tudok ebből nyerni, mire lesz ez jó, hogy tudja jó irányba megváltoztatni az életemet. Kérdezte, hogy mit remélek ilyen formán ettől a változástól. Azt válaszoltam, hogy remélem, hogy önállóvá válok. Kerek szemekkel nézett rám és kicsit mosolyogva mondta, hogy szerinte máris elég önálló vagyok, határozott véleményem van egy csomó dologról és ha én szabadjára leszek engedve akkor lesz nemulass. 🙂 Ezek a szavak nagyon sok erőt adtak. Egy másik érdekes kérdése az volt, hogy a félelmeim, azok vajon a saját félelmeim vagy a mások kivetített érzései. Ezt nagyon sokszor nem olyan egyértelmű megkülönböztetni.
Nagyon érdekes élményem az volt, amikor az egyik éves értékelésemben azt emelte ki a főnököm, hogy milyen önálló vagyok. Valahogy eddig a pontig az életemben egyáltalán nem gondoltam ezt magamról. 🙂 Egy csomó olyan helyzet villant be, amikor valaki helyettem vagy nekem csinált meg valamit. Persze leginkább a családomról van itt szó. Valószínűleg ennek a mai önállóságnak a kialakulásához kellett az a 10 hónap, amit fiatal felnőttként külföldön töltöttem. Persze előtte sem voltam egy tömeg gyerek. Emlékeim szerint nem álltam be a nagy klikkesedésbe az általánosban sem. Középiskolában is inkább a különc lettem mint a bulizós. Aztán a főiskola nagyon szuper volt, élveztem az új lehetőségeket de egy magasabb cél érdekében (nyelvtanulás) kihagytam egy évet és Angliába mentem. Na ez egy igazi jó kis bulis időszak volt. 🙂
Nagyon sok érdekes dolgot hallottam Pécsi Ritától,arról hogyan alakul ki az önálló egyéniség. A kisiskolás korban kezdődik el az a folyamat, amit ő a döntésképesség kialakításának hív. Érdemes meghallgatni a következő riportot, mert nagyon jó támpontokat ad.
Sok minden előfeltétele van annak, hogy valaki jó döntést hozzon, például, hogy a szempontokat észre vegye. Ám ahhoz, hogy meg hozza magát a döntést 4 fő dologban kell erősnek lenni. Ezek a pillérek sok felnőtt életéből is hiányoznak, de a személyiség fejlődése egy soha véget nem érő folyamat, értem ez alatt azt, hogy sok pozitív élmény, esetleg mások bizalma, mások támogatásával később is képessé válhatunk döntéseket hozni.
A pillérek:
- Önbizalom: legyen lehetőség megtapasztalni, hogy tudok, hibázás lehetősége, újrakezdés lehetősége
- Önállóság: egyedül képes vagyok rá, a sok szabály bizalmatlanságot sugall
- Öntudat: legyek szereplője a saját életemnek, érezzem, hogy befolyásolom a környezetem, alkotás!
- Önkontroll: saját indulatomat, hangulatomat tudom befolyásolni, lelkesíteni tudom magam 🙂
A gyerekeink életében is nagyon nagy feladat ez, de egy felnőtt számára nagyon fontos vagy az erős hit, amikor is Isten lép az őt biztató személy helyére, vagy olyan emberi környezet, amiben ezek az önerők meg tudnak erősödni.
Úgy érzem, hogy most egy olyan pontján vagyok az életemnek, hogy bízhatom abban, hogy ezek a pillérek egyre jobban megerősödnek. 🙂 Az amerikai barátnőm már szinte mosolyog azon, hogy saját gyurmával gyurmázunk, saját készítésű csokival kínálom és a saját kenyerünket sütöm. A környezetvédelem szerepe az életemben is összekapcsolódik azzal, hogy tudom, hogy befolyással lehetek a környezetemre. Vagy az egészséges életmód melletti döntés is én-erőtől függ. Képes vagyok rá és befolyással lehetek rá.
Nézzetek körül, keressetek egy kihívást és csak bátran vágjatok bele! Menni fog!
Nem saját kép. 🙂
Kalandozásaink 