Július 2. volt édes Nagymamám 95 születésnapja. Mamóka az életem szerves része volt. Édesanya is sokat foglalkozott velem, de Mamikám volt velem a legtöbbet, sokat főzött, hagyott játszani és néha noszogatott is. 🙂 Sokat kártyáztunk, malmoztunk, beszélgettünk. Amikor az mondta a férfira, aki a szívemnek olyan kedves volt, hogy milyen fess férfi, akkor már szinte tuti volt, hogy a férjem lesz egyszer. 🙂 Én most nem kapok sok szemrehányást tőle, pedig tudom, hogy reszket, hogy még találkozunk-e az életben valaha. Remélem mielőtt elhagyja ezt a porhüvelyét a szívében teljesen biztos lesz abban, hogy az örökkévalóságot együtt tölthetjük majd. Ott majd együtt lehetünk mindig:
“Jelenések 21: 3-4 Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: “Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”
Édes Dédikét sokan körülvettük a születésnapján (ez szokott neki tetszeni.) 🙂 Violától kapott egy sólisztgyurma szobrot, Kamilla egy szép tulipánt hajtogatott, Endre egy traktort készített aranypapírból. Én vettem az én aktív Mamámnak egy gobelin alapot, meg 1-2 fonalat, hogy legyen neki feladata. Hát most még július van, de már a kép fele készen van. Őrület, hogy milyen gyorsan dolgozik!!
A következő családos állomásunk Nyíregyháza-Sóstó volt. Katimama volt a hős, aki vállalta az utat velünk. (Bár többen is pályáztak rá.) Odafele megálltunk Poroszlón, ahol megnéztük a Tisza-tavi ökocentrumot. Hajókáztunk a korábban kiskörei tározónak elkeresztelt tavon. Majd voltunk a 3D-s moziban, megnéztük a benti és kinti állatokat. A tavon láttunk vakvarjút, kormoránt, kócsagot, gémeket. Bent a hatalmas akváriumban láttunk csukát, harcsát, busát. Végül pedig egy szuper tutajos játszótéren szórakoztunk, de addigra sajnos lemerült a fényképezőnk.
Sóstón Édesanya lefoglalt nekünk egy szállást, amiről azt hittük, hogy egy panzió lesz, de amikor megláttuk, hogy turistaszálló volt rá kiírva, akkor már az elvárásaink is csökkentek. Igazi retro hely volt. Valaha talán SZOT üdülő lehetett vagy valóban turistaszálló. Minimálisan fel volt újítva, de volt 5 ágy egy szobában és nem volt méreg drága. Ezek fontos szempontok voltak. A gyerekeknek meg külön tetszett. Volt egy kis beugró rész, ahol külön lámpájuk volt és ez különleges volt. Igaziból én nem szoktam leszólni fikázni dolgokat. Jobb lett volna sok csillagos szállodában megszállni, de itt is kedvesek voltak az emberek és senki nem szólt, hogy a gyerekeim mindenfelé rohangálnak, néha mezítláb is. Ami nagyon érdekes, hogy már több ilyen kis olcsó helyen volt szállásunk, de az én gyerekeim mindig olyan lelkesen tudnak örülni, az apróságoknak, pl. hogy van TV a szobában. 🙂 A fürdő ezzel szemben nagyon “wellness” volt, annyira hogy már nem is lehetett amúgy hatalmas parkfürdőbe külön belépőt venni. Megnéztük az összes medencét, a csajok még iszogattak is a termálvizes koktélbárban. Endi haverkodott a vízipisztolyos gyerekekkel. Első este elmentünk bringo hintózni. Igen jól aludtunk ezen az estén. 🙂 Másnap elmentünk és megnéztük a sárospataki Rákóczi várat. Nagyon jól bírták a kiállítást is a gyerekek (magukhoz képest.) A várjátszótér meg külön tetszett nekik. 🙂
Ezek után már csak 1 hetünk volt a visszautazás előtt. Már Kamilla is kezdte mindenkinek mesélni, hogy ő Amerikában él és hamarosan az apukájával fog ott találkozni. Én kezdtem pánikolni, hogy mit kellett volna még elintéznem, (orvosok, hivatalok, munkahely) Anyósomék is még kihasználtak minden pillanatot, hogy a gyerekekkel legyenek. A sógornőm még sátorozni is elvitte őket!
Utolsó mega utazós napunkon fogaskerekűvel elmentünk a Normafáig, ott átszálltunk a gyerekvasútra, majd a János hegy megállóból felgyalogoltunk az Erzsébet kilátóig. Itt többször kellett a kilátásban gyönyörködő gyerekeimet javítgatni, hogy nem, ez nem New York, ez itt Budapest. 🙂 Végül a libegővel jöttünk le.
Július 15-én véget ért a Magyarországi kalandozásunk. Köszönjük mindenkinek, aki vendégül látott minket, különösen a családtagoknak, akik pénzt és időt nem kímélve gondoskodtak rólunk, etettek minket, elviselték a gyerekek gyerekségeit.
Reméljük jövőre megint hazai földet ér majd a talpunk. Óh…
Kalandozásaink 
