KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Archive for augusztus, 2013

Hűség

Egy hűséges bloggoló rendszeresen ír, de az én életemben most jött el az a pont, hogy a valós élet sokkal több feladattal szolgál, mint amit le tudok írni. Holnap garázsvásár lesz, arra ki kell válogatni mindent. Ez olyan rövid kis szó, de most az életünket körülvevő összes tárgyról szó van. Gondoljatok rám, hogy legyen energiám, és az idegeim is bírják a strapát. Megtisztelt a figyelmetek, ezért igyekszem hűségesen beszámolni az életünkről. Szeretettel, Kata 🙂

Reklámok

Búcsú

Mit is jelent búcsút venni? Elsiratni, ami hátramarad? Emlékszem, amikor az érettségi ballagásom volt, borzasztóan bőgtem, megmagyarázhatatlanul. Nem is azért mert nehezen váltam el az osztálytársaktól, hanem azt éreztem, hogy már soha nem leszek többé ebben a helyzetben és ez valahogy fájt. Mára szerintem már edzettebb vagyok. Vagy talán ez a félig üres félig teli pohár esete? Vagyis, hogy minden helyzetet lehet pozitívan és pesszimistán is értelmezni? Igen, szeretnék a legjobb hozzáállással neki indulni ennek az óriási kalandnak. Ezzel együtt azt hiszem védem is a szívemet a túlzott fájdalomtól. 

Készítem már szívem, de nem könnyű…

Sűrűség

Hú, ahogy fogy az idő úgy sűrűsödnek az események. Ma van Endi 2. születésnapja, telefonálgatnom kell, garázsvásárt tervezek, imádkoznom kell, hogy jó idő legyen akkor, fogorvos, családi buli, arra torta, lakásnézők, postai meghatalmazás, lakcím változás bejelentése, könyvtár, fénykép előhívás a buli előtt, ojjé erről lekéstem…  DVD feltöltések, kitalálni mi legyen a repülős csomagban. Venni a gyerekeknek kisbőröndöt. ALUDNI!!!!!!

Harcostársak

Az élet sokszor nem csak egy kaland, hanem küzdelem is, amikor a különböző nehézségek próbára teszik az embert. Én azt hiszem egyre jobb harcos leszek. A kisiskolás koromról nincs sok emlékem, volt 1-2 ambíziózus megmozdulásom, de nem emlékszem, hogy nagyon harcoltam volna bármiért is. Az első emlékem az, amikor Angliában egy finn sráccal beszélgettünk a magyar meg a finn közoktatásról és olyan hévvel vetettem bele magam a magyarázatba, hogy én is meglepődtem mennyire a szívemből fakadnak azok a gondolatok. Sajnos az akkori rendszer hiányosságai az elmúlt 18 év alatt nem sokat változotak. Most több szinten is úgy érzem, hogy szembe kell nézzek az élet kihívásaival. Elsősorban természetesen a belső ember kimunkálása révén. Igaziból pont. Minden arról szól, hogy önmagunkkal küzdünk, és aztán az adott helyzetet úgyis az alapján értelmezzük. Nagyon fontos hozzáállásbeli alapokat tanulok az utóbbi években. Azt például, hogy ha a körülményekre nézek (tárgyi vagy emberi) akkor könnyen onnan várom a megoldást. Majd ha ő kedvesebb lesz, ha majd jobban megért,  majd ha több fizetésem lesz… Így viszont biztosan kudarcra vagyok ítélve. Ekkor kezdődik el a sodródás, a tehetlenség, a kiszolgáltatottság érzése. Ha viszont megtalálom a módját, hogy én hogyan tudok a helyzeten változtatni, én miben kell másként lássak, hogy megoldódjon egy helyzet, akkor ettől viszont magabiztosabb és később erősebb leszek. Most mind a ketten próbára vagyunk téve. Olyan helyzeteket kell megoldjunk, amivel eddig nem találkoztunk még. Harcostársak vagyunk, igyekszünk. 🙂

Virtuális ölelés

Ma sikerült Apával skype-on beszélni. Mindenki nagyon lelkes volt. A kezemben a notebook, és azt forgattam, hogy a kamera mindenkit mutasson. Egyszercsak Endre odamászott az ölembe. Megmutatta Apának a pofiját (mindenkinek volt egy kis arcfestése). Apa lelkesen örvendezett, aztán Endike egyszerre kinyúlt a képernyő elé és próbálta Apát megölelni. Ahh

Óh

Vízen járás

Amikor Péter a vízen járt, akkor nem tudta, hogy ez hogyan lesz lehetséges, és a történetből ki is derült, hogy csak úgy tudta kivitelezni, ha nem ezen rágódott, hanem megbízott Jézusban. Férjecském most a világ másik felén van. Olyan dolgokat kell elvégeznie rövid időn belül, amiket én innen lehetetlennek tartok. A döntés az én kezemben van. Vagy elkezdek aggódni az összes lehetséges rossz következményt előrelátva, vagy azt modom, hogy megbízok benne. Na meg persze a Jóistenben. 🙂

“Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1 Péter. 5,7)

Hugh Grant??

Nem nagyon akart a férjecském felkölteni, de küldtem neki sms-t éjfélkor, hogy várom a bejelentkezését és akkor felhívott! 🙂 Azt mondta, hogy késett a gép, de a bevándorlási hivatalnál már nem volt gond. Ez volt a legnagyobb izgalom, mert itt még visszafordíthatják az embert. Azt mesélte, hogy nem volt ott nagy sorbanállás, míg a papírjait nézték, csak Hugh Grant beszélgetett ott egy hivatalnokkal. Micsoda belépő! Most jön a jetlag, hát erre én is kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Már élesben megy a kalandozás…

Címkefelhő