Nagymamámnak nagyon hajlott volt a háta. Azt gondoltam, hogy kemény fizikai munka miatt. Ezzel együtt nem emlékszem, hogy a hátára panaszkodott volna. Anyukámnak és apukámnak is kicsit hajlott volt a háta. Mikor kamaszkorba értem és rosszabb lett a tartásom, Anyukám elkezdett magán ortopédushoz vinni. Talán 3 havonta mentünk ellenőrzésre. Ekkor kezdődött a napi gyógytorna. Anyukám sokat segített, bátorított, biztatott. Felső tagozatban minden torna órán ugyanazt csináltam, mint a többiek. Kézilabda, talajgyakorlatok, atlétika. Mikor középiskolába kerültem más orvos is diagnosztizált, ekkor derült ki, hogy nem egyszerű rossz tartás (kyposis), hanem egy Scheuermann nevű szindróma a kórkép. A torna tanárom utána nézett, és onnantól kezdve nem engedett a bordásfalra, se a gerendára, sem olyan ugrálós dolgokat csinálni, ami összerázhatja a csigolyáimat. Rendszeres gyógytornára mentem, talán heti 2x. Az biztos, hogy rendszeres úszásra köteleztek. Azt biztosan minimum heti 2x.
Nem volt egyszerű. Napi 40 perc volt az utazás az iskolába, nehéz hátizsákot cipelve, sokszor az úszó felszereléssel együtt, mert suli után még 20 perc utazással értem az uszodába. 1 óra úszás, majd fáradtan vizes cuccokat cipelhettem haza most már 60 percnyi metró és busz utazással. Emlékszem, hogy nem volt hely a metrón, és majdnem állva elaludtam. Arra gondoltam, hogy milyen lehet a lovaknak, akik állva alszanak…
A nehéz iskolatáska miatt és a hátfájások miatt kialakult egy minimalista hozzáállás, ha lehet akkor nem cipelek sok mindent magammal. A táskámból mindig kiveszem a felesleges dolgokat, nagyon kevés dolgot viszek utazáskor is, nem is olyan tudatos ez most már, csak valami fájdalom mentes állapot folyamatos keresése.
Kb 18 évesen a reumatológián kötöttem ki, mert fájt a nyakam, rendszeresen jártam valamilyen elektromos stimulációra és injekciókat is kaptam. Fura volt a sok idős reumás beteg mellett várakozni a rendelőben. Pár évre rá megint elmentem a körzeti ortopédushoz, aki alaposan elmagyarázta a helyzetet. Elmondta, hogy a nyakam a gerincem feszített állapota miatt fájt. Mutogatta a röntgenképen a csigolya elváltozásokat és elküldött egy maszek gyógytornászhoz. A gyógytornász megnézett, majd egy kazettára felmondta a gyakorlatokat és mondta, hogy ha a napi gyakorlással azt érem el, hogy már túl könnyű, akkor menjek vissza és nehezebb gyakorlatokat ad. Tornáztam is, amíg könnyű nem lett, aztán nem mentem vissza. Ellenben eljártam a barátaimmal rendszeresen úszni. A Margitszigetre a Hajós Alfréd uszodába, vagy a Dagályba. Valahogy ennek is vége szakadt. A doki javasolt egy emlékeztető hámot is, amit szintén hordtam egy ideig. Sajnos csak töredékes emlékeim vannak erről. A hám még mindig megvan egyébként, nem hordom, de lehet, hogy majd egyszer..
15 vagy 16 évesen egyszer Anyukám elvitt egy csontkovácshoz. Valami orosz ürge volt. Megropogtatta a csontjaimat és utána jobban ki tudtam egyenesedni. Egyszeri alkalom volt. Persze nem volt maradandó, de azért meghatározó élmény volt. 17 évesen egy természetgyógyász javaslatára elkezdtem jógázni, biztos, hogy nyújtsam a testemet. Az biztos, hogy a mély légzés nyugtató volt. A természetgyógyász javaslatára csalán teát kellett innom, valamint elhagytam a húsokat. Szerintem az előtt egy vegetáriánussal sem találkoztam. Én is csak lakto-vegetáriánus lettem, vagyis tojást tejtermékeket ettem, de húst nem. Ez addig tartott, míg Angliába mentem. Ott bár sok vegetáriánus curry-t ettem, de végül visszakúszott a hús az életembe.
Szóval addig, míg nem lettek gyerekeim terhelésmentes életet igyekeztem kialakítani. Amikor csecsemők voltak mind a hármat hordoztam egy darabig hordozókendőben, ennek hatására rendszeresen fájt a hátam. Nem is hordoztam őket évekig, mint sokan, csak addig, míg fizikailag bírtam. Ebben az időben rendszeres migrénes fejfájásaim is voltak.
Ahogy Amerikába költöztünk egy pár hónapon belül találtam egy kiropraktőrt. Azóta rendszeresen, havonta járok kezelésre. A mindennapokban nem fáj a hátam, ha hosszútávon vezetek, akkor lehet.
4 éve elkezdtem egy egyszerű és nagyszerű mozgás sorozatot, ami nagyon jó az egész szervezetre, izomzat, ízületek, minden. Akkor fejest vágtam bele, elég intenzíven és nagyon furán éreztem magam, az egész gerincem nagyon fura volt. Lassan azért újrakezdtem a gyakorlatokat. És néha csinálom is itthon.
Pár héttel ezelőtt elhatároztam, hogy újra úszni kezdek. Beiratkoztunk a helyi YMCA-be, mert itt vannak edző gépek (Violának) és van uszoda is. Amikor először a vízbe mentem nagyon jó érzés volt. Mintha hazaérkeztem volna. Tele voltam reménységgel. Újra mozgok, újra úszok. Nagyon szeretek úszni. Reményteljesnek éreztem a jövőt. Minden olyan dolog, amikor a változást a kezünkbe vesszük az hatalmas önerővel ruház fel.
Az első alkalom után, másnap meghúzódott a hátam, a második alkalom közbe és után már eléggé fájt az egész gerincem. Nyakamtól a farcsontomig. Nagyon kétségbe estem. És elkeseredtem. Ha egyszer fáj valami, akkor nem is lehet tudni, hogy mennyi ideig tart. Nagyon vártam erre a pozitív változásra és nagyon elkeseredtem. Hirtelen negatív gondolatok árasztottak el, dühös voltam, kétségbeesett. Régi csalódások újra kísértettek.
Igyekeztem megnyugodni, imádkozni. És nem feladni, nagy volt a kísértés arra, hogy feladjam az egészet.
Isten jó. Velünk van a viharban, a kétségbeesésben. Megnyugodtam, újra kezdtem az úszást is és reménykedem, hogy lassan hozzászokik a testem a mozgáshoz.
Bízzátok Rá a szíveteket. Ő nem hagy cserben soha.
Kalandozásaink 
Drága kislányom! Nagy figyelemmel olvastam a legújabb kalandozásokat.Akár azt a címet is adhattad volna betegségem megpróbáltatásaim története. Nagyon jól összefoglaltad mindazt amin végig mentél, végig mentünk! Magamról tudom,hogy sajnos ez a probléma elkísér a további életedben, mint ahogy engem is kísér a mai napig.Fájdalommal élni nagyon nehéz nagy teher lelkileg és fizikálisan is. Ezért nagyon örülök,hogy újból úszol. Bízzál magadban és minél többet úszol elmúlnak a fájdalmaid és élvezni fogod mint régen. A cél ott van előtted fájdalommentes egészséges élet. Magamnak is ezt kívánom és azt is tudom, hogy ezért tennem is kell akárhány évesek is vagyunk. Télire bezárnak a közösségi házak, oda már nem tudok eljárni tornázni. Arra kell rávenni magam, hogy itthon tornázzak. Muszáj megcsinálnom! Jó lenne erőt adni egymásnak és hátha a Jóisten is mellénk áll akkor sikerülni fog. Drágám egyetlen kislányom! Nagyon szeretlek, melletted vagyok míg élek!
KedvelésKedvelés