Szeretem ezt a gyülekezetet, ahova járunk. Nem tökéletes, persze nem, de milyen emberi szervezet lehet az? Szeretem, hogy vannak olyan kezdeményezések, amik összefogják az embereket. Tavaly a Dániel böjt nagyon erőteljes volt. Több száz ember egyszerre böjtöl, egyszerre könyörög. Jó volt megosztani a reménységeket, nehézségeseket. Jó volt közösen összefogva küzdeni. Idén turbóra kapcsolt a vezetőség (pásztor, vének) nem csak a böjt lesz 21 napig, hanem 40 napos Bibliaolvasási kihívás van. Negyven napon át minden nap 4 fejezetet olvasunk. Mi úgy döntöttünk, hogy az egész család leül és együtt olvasunk, néha beszélgetünk néha nem. Isten szava így is látom, hogy elkezdte a munkát a szívünkben. Ha minden terv szerint megy, akkor a 40 nap végére elolvassuk az egész Új Szövetséget.
Elég régen volt, hogy így ilyen hosszú részeket olvastam volna a Bibliából. Nagyon érdekes és nagyon jól esik újra visszatérni ezekhez az ismerős részekhez. Vannak olyanok is, amik új színben tűnnek fel, vagy nem is emlékeztem rá. A minap megmutattam a gyerekeknek egy nagyon klassz rajzfilm-szerű sorozatot, ami a Bibliát magyarázza. Magyarul is készülnek a részek, de aki bírja az angolt, annak nagy szeretettel ajánlom ezeket a kis videókat.
Most a harmadik Evangéliumnál tartunk, amikor is Lukács írja le a történteket. Most már harmadszorra hallom, hogy hány ezer emberről gondoskodott, és harmadszorra, hogy hány beteget és bénát gyógyított meg. Mindenféle idegrendszeri, szervi, genetikai és mentális problémát egy érintéssel megszüntetett, bocs néha csak a szavával! A tanítványokat kettesével kiküldte és felhatalmazta őket arra, hogy ugyanazt tegyék amit ő.
Lukács 9:1 és 10
Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. …Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek.Lukács 10:9
Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa. Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel jelentette: „Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre!”
Azt hiszem, ez volt, ami a legjobban megragadt bennem. Milyen hatalommal gyógyított és milyen hatalmat adott a tanítványoknak is! Úgy érzem újra megújul most a hitem abban, hogy Jézus nevére csodálatos gyógyulások és szabadulások történhetnek. 🙂
Ezt a videó is ehhez kapcsolódik:
Jézus azért jött, hogy a szegényeknek, betegeknek, bűnösöknek Örömhírt hirdessen. Isten Királyságát hirdette, ami akkor tud a szívükben megjelenni, ha meglátjuk, hogy mennyire szükségünk van erre.