KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Posts tagged ‘próbák’

A boldogság kék madara

“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”

a-boldogsag-kek-madara

Be kell valljam már egy jó ideje kétségbeesett boldogság keresésbe kezdtem.
woozooÚgy éreztem, hogy van egy szenvedésekkel teli életem és mindenképpen meg kell találjam a módját, hogy boldog lehessek. Nem gondoltam én egyáltalán, hogy Amerika megoldás lenne, sőt borzasztóan féltem, hogy egyedül maradok a bizonytalan ismeretlenben.

Hol is kerestem a megoldásokat:

Kapcsolatokban

Amikor megszülettek a gyerekeim nagyon beszűkült az életterem. Előtte egy elég pörgős munkát végeztem, volt benne adminisztráció, de sok-sok emberi kapcsolódás is. Még azelőtt meg tanítottam, ami szintén emberekkel kapcsolatos elfoglaltság volt. Viola még pár hónapos volt és kerestem a helyi kapcsolatokat. Lett is egy-két ismerősöm és barátom. Ám azért átalakultak a korábbi kapcsolataim. Nem volt annyi laza közös program, buli. Aztán elköltöztünk Csömörre. Szeretem Csömört, de nem volt olyan egyszerű bekapcsolódni. Ugyan itt is határozott lépéseket tettem. A könyvtáros néni például nagyon csodálkozott, hogy csak pár hete költöztünk oda, de én már viszem a két totyogó gyerekemet a könyvtárba. A helyi gyülekezetben is felbukkantunk. 🙂 Az óvoda jelentett egy nagy ugrást, jó volt a hasonszőrű szülőkkel ismerkedni, beszélgetni. Bevallom ez az egyik oka az FB függőségemnek is. Én egy olyan ember vagyok, aki a kapcsolatokban tud kiteljesedni. Amikor pedig a legközelebbi kapcsolataim nem működnek, akkor nagyon magam alatt tudok lenni.

Gondolatok síkján

Rendszeres gyülekezetbe járó pár voltunk. Ez nem csak a kapcsolatainkat, de a gondolkodás módunkat is meghatározta. Ahogy ez ritkult (és ahogy más csalódások is értek) úgy éreztem hogy a gondolataim is mindenféle irányokba kalandoznak. Az egyik fő szempont az lett: hogyan lehetek jobb szülő. 🙂 Azt hiszem ennek a elszakadásnak az egyik gyümölcse az lett, hogy megismerhettem Pécsi Rita munkáját. Nagyon sok mindenben megújultak a gondolataim. A másik, hogy hogyan tudom magam távol tartani a rossz gondolatoktól. Ez egy nagyon tekervényes út, sok kétséggel és sok zsákutcával. Kétségtelen, hogy Livi barátnőm gondolatai nagyon nagy hatással voltak/vannak rám. A gondolatok erejéről már írtam párszor. Most egy ideje az a célom, hogy ne hagyjam magam a sok hazugságba belesüppedni, hanem igyekezzem a jó gondolatokból erőt meríteni minden nap.

  • Szerethető vagyok
  • Elfogadott (Isten és magam által)
  • Önálló lény vagyok
  • Erős vagyok és képes a nehézségekkel szembenézni
  • Értelmes gondolkodó ember vagyok
  • Képes vagyok irányítani az életemet
  • Minél több hálát kimutatok, annál boldogabb leszek 🙂
Életmódban

Ezek az én új lelkesítő felismeréseim. 🙂 Nagyon sok hangulati hozzáállás, depresszió, ingerültség oka a táplálkozásunkban vagy a testünk állapotában keresendő. Ha sok méreganyag halmozódott fel a szervezetünkben, akkor az akár emlékezetbeli hiányosságokat is okozhat. Micsoda fantasztikus felismerés, akkor méregtelenítsünk és új emberek leszünk!!  Én azt mondom, ha bármilyen testi lelki betegséget valamiféle módon meg tudunk gyógyítani azzal, hogy máshogy étkezünk és másmilyen életmódot folytatunk, akkor azt meg kell tennünk. Azok az emberek, akik ezt felismerték és cselekedtek az én nagy hőseim. A Szerelmem, Keresztmamám, Drága Barátnőim 😉 Ennek a változásnak a szellemében diétáztam 2 terhességem alatt is. Ezért sütök most kovászos kenyeret. Ezért vadászom a szalonnát és a bio húsokat. Ezért döntöttem, hogy ilyen furcsaságot fogok mindennap inni:

P1120220

Van egy kedvenc videóm,  amiben egy tini fiú arról beszél miért volt olyan klassz, hogy a szülei kivették a suliból és most otthon tanulhat. Például arra is van ideje, hogy a boldogság megszerzését kutassa. 🙂 Arra a következtetésre jutott, hogy ezek a tényezők jelenléte határozza meg mennyire vagyunk boldogok:

  1. testmozgás
  2. megfelelő étkezés
  3. természetben töltött idő
  4. mások szolgálata
  5. kapcsolatok
  6. kikapcsolódás, játék, móka
  7. lazítás, stressz kezelés
  8. aktív lelki (vallásos) élet

Hát van még olyan terület, amire rá lehet “mozdulni” . 🙂 Nektek is jó elmélkedést és aztán tettre fel! 😀

Karácsonyi Blues

Mindig is szerettem a blues zenét. Van egy olyan fájdalom benne, amit nagyon plasztikusan tud kifejezni. Ezt a zenét muszáj betennem, mert annyira szeretem a trombita sírását. http://www.youtube.com/watch?v=AUMH-QBHBkQ

tearsSírás… hát az elmúlt hetekben elég sokat sírtam. Egyrészt szeretek sírni. 😉 Van akinél így, van akinél úgy szabadulnak fel az érzelmek, én nem bánom, ha könnyek áztatnak. Azt hiszem ott kezdődött az egész, amikor a megbocsátásról tanított a lelkipásztor. Van sok olyan fájdalom a szívemben, ami miatt úgy éreztem, hogy ez nagyon is nekem szólt. Azt is mondta és valóban a megbocsátás egy Isteni dolog. Végig bőgtem a tanítást. Nagyon érdekes mert nálam létezik “jó” sírás is. Például ha imádkozom, akkor néha annyira túlárad Isten jelenléte, hogy sírnom kell, de ilyenkor ez nem is látszik rajtam. Vagyis ez úgy értendő, hogy a fájdalmas sírás után, (az lehet 2 csepp könny is) az egész arcom VÖRÖS. Most a gyerekek meglepődtek és kérdezgettek. Kamillának így magyaráztam el: volt egy tüske a szívemben, amit Isten ki szeretett volna venni, de nagyon nehezen engedtem meg neki, mert nagyon fáj és féltem, hogy ha kiveszi az is fáj. Kivette és fájt is, de most már jobb. 🙂  

Közben Endre megbetegedett, nem nagyon mentünk egy hétig sehova. Ez egy kicsit fárasztó, aztán a karácsonyi ajándékokon is sokat agyaltam, azzal is elment 1-2 éjszakám. Kitaláltam a gyerekeknek az adventi naptárt, ami nagy élmény nekik, de nekem elég sok feladat, a tervezés, a kivitelezés, az újratervezés. Fájnak a lábujjaim… hát ettől sem érzem jobban magam. December 6-ára rájöttem hogy ez a huncut télapó nem hozott zsákot, hát ezt is meg kellet oldani, nem sokat aludtam. Másnap bementünk New Yorkba, a Magyar Házba Mikulás ünnepségre. Hosszú volt az út, elbizonytalanodtam, hogy jó helyre megyünk-e.. ;( A gyerekek egyébként jól érezték magukat és nagyon örültek a klassz ajándékoknak.

IMG-20131207-00107 IMG-20131207-00108

IMG_20131207_170539

Huho… Aztán jött egy csomag, amit kinyitottunk, mert azt hittük Mikulásra jött közben meg Karácsonyra. Ez rosszul esett az otthoni családtagoknak 😦 és különben is miért nem számolunk be arról, ami minden nap történik velünk. Akkor már biztosan el is felejtettük őket. 😦

P1120016-kicsi

Kitaláltam, hogy kovászos kenyeret sütök, amit szépen majd kézzel kidagasztok, mondjuk este, hogy reggelre megkeljen és ki tudjam sütni. Erre a fitátok miatt vetemedtem. A kovásszal készült kenyér tulajdonképpen fermentált/erjesztett kenyér. A szénhidrátokat és remélhetőleg a glutént is felbontják az erjedést okozó gombák és mikroorganizmusok. Kísérletezésre ajánlom mindenkinek: Most keresek kovászos beigli receptet. 😀

Szóval a kialvatlanság, a fizikai kihívások, az érzelmi teher mind szépen kezdett halmozódni… és amikor vasárnap mentünk volna a gyülekezetbe a gyerekek megmakacsolták magukat. Az a helyzet, hogy a gyerekórát rotációban mindig más tartja, így nem tudnak egy valakihez kötődni. Ez így egy nagy bizonytalansági tényezőt ad, amire Viola pánikkal szokott reagálni. Általában jól érzik magukat a végén, de nagyon nehéz elindulni. Szóval a lányok hisztiznek, anya kiakad és újra sírva fakad. Végül elmentem Violával a gyülekezetbe, de hát eléggé ramatyul nézhettem ki… mert…  A gyülekezetünk hölgyei elkezdtek megkeresni. Egyik felajánlotta, hogy vigyáz a gyerekekre, a másik felajánlotta, hogy imádkozik velem, lehet, hogy ezért is, de meghívást kaptunk hogy a Karácsonyt egy baráti családnál töltsük. Nagyon kedvesek. Egyszerűen hihetetlen az a gondoskodás, amit megtapasztalunk. Azt mondanám erre, hogy Isten keze van benne. 🙂 Nagyon hálás vagyok ezért, mert itt messze a távolban a család támogatása nélkül azért sokkal nehezebb mindenben helytállni. Na meg nem árt a jó időbeosztás sem. 😀

Jön a Karácsony, amit a terheket lerakva, nyitott szívvel szeretnék megtapasztalni.  A gyülekezetünk így készül idén.. és ti?

Szuperanyu

juggling mom

Nagyon sokszor, mikor korábban is belegondoltam, hogy egy háztartásbeli kisgyerekes anya mit is csinál, ez az érzés töltött el. Egy zsonglőr is évek sok-sok munkájának gyümölcsét mutatja be minden egyes előadáskor. Hát az biztos, hogy a dolgos mindennapokon  mi is készülünk a nagy előadásra, amikor a gyerekeink a saját életüket élik majd.

Mert mivel is zsonglőrködünk mindennap: anya szerep, takarítónő, szakács, anyagbeszerző, mosónő, feleség, sofőr, barátnő, gyerek és a mi esetünkben tanító is. Nem csak felsorolásnak hosszú ez a lista, de én személy szerint úgy érzem, hogy  van olyan labda is, amit zsonglőrként rendszeresen leejtek, nekem nagyon csúszós, valahogy mindig kicsúszik a kezeim közül.  Viszont van, amit teljes szívvel szeretnék csinálni, akármi is legyen az életünkben. Néha arra gondolok, hogy annyit foglalkozom ezzel a kérdéssel, hogy csináltathatnék névjegykártyát is, amire ezt írom rá:

Miklós Katalin
Professzionális anya 🙂

Mert hát mi is a nevelésünk célja?
Amikor megszülettek a gyerekeink, akkor mindig elbűvölt engem a teremtés csodája. Hogy milyen különleges és egyedi volt mindegyik. Már első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy hatalmas kiváltság a szüleiknek lenni. Valahogy megéreztem, hogy nevelésüket nem lehet jól megközelíteni, ha a gyereket magát nem veszem figyelembe. A mindenkire érvényes gyereknevelési tanácsokkal, akár altatási vagy etetési szokásokat tekintve is hatalmas egyéni különbségek vannak. Az pedig, hogy elvárásokat  támasztok, amik semmilyen szempontból nem kivitelezhetők, csak mondjuk nekem felnőttnek kényelmesebb vagy kevésbé ciki, vagy hitem szerint így vagy úgy kell viselkedni, hát bizony ezek az elvárások nagyon sokszor nem megkönnyítik az életet, hanem igencsak elkeserítik a szülőket és elrontják a gyerek és szülő kapcsolatát. Szóval mi is a hosszútávú célunk? Gondolom minden szülőnek az, hogy lássa, hogy majd egyszer a gyereke önálló és boldog életet él majd. Igaz? 🙂

Hogyan is tudunk eljutni a célunkhoz? Milyen eszközöket használjunk menet közben?
Hát bizony megint csak egy fájdalmasan egyszerű dologhoz érkezünk vissza. Saját magunkkal kell kezdeni a munkát. Ha azt szeretném, hogy a gyermekem tisztelettel beszéljen másokról, akkor bizony nekem is így kell tenni. Sajnos nálunk is elhangzottak olyan rossz kifejezések, amiket most már nagyon nehéz leépíteni. Hiszen ha engem valaminek elneveznek a szüleim, akkor én is elnevezhetem a testvéreimet ilyennek, meg olyannak is. Nagyon érdekes volt Pécsi Rita előadása a tekintélyről és fegyelemről nyáron a gyereknevelős táborunkban. Kire néznek fel a gyerekeim? Érdemes rám felnézniük? Hiteles személyiség vagyok? Milyen önértékelést szeretnék kialakítani bennük? Milyen a saját önértékelésem? Milyen alapon várom el a tökéletességet? Én törekszem rá? Hogyan vállaljam fel mégis a gyengeségeimet?  Belső tekintély hogyan alakulhat ki? Rádió riport erről a témáról: http://pecsirita.hu/wp-content/uploads/2013/02/RadioAktiv_Suliora_2013-03-07.mp3 

A mi tanulásunk eléggé szabadon történik a mindennapokban. Mivel a család és a legtöbb rendszerben gondolkozó ember megkérdőjelezi a gyerek érdeklődésén és saját motivációján alapuló tanulást, én ugyan hosszú távra tervezek, de néha elbizonytalanodom. Minap is Viola valami miatt igazán frusztrált volt. (Erőltettem egy feladatot, ami nem is az ő szintje volt és nem is érdekelte. ) Zsófi – akivel a közös tanulást csináljuk – nagyon bátorító dolgot mondott. Azt mesélte, hogy Viola milyen kedves, gondoskodó, együttérző és lehet, hogy most nem érdekli valami feladat, de végül is jellemet akarunk faragni, vagy nem? Azóta több helyről is kaptam pozitív visszajelzést, hogy milyen kedvesek és jól viselkedők a gyerekeim, hogy jól játszanak együtt. Én azt is  látom, ki kinek hogyan segít, kinek mi az erőssége. Nagyon bizakodó vagyok. Édes kicsi drágák ezek. Akkor pedig, ha tapintható szeretet és elfogadás van közöttünk szülők között, az nekik is szárnyakat ad. 🙂

Én azért szeretném a csúszós labdákat is mozgásban tartani, de azért elég sok fajtát kell fel dobni, elkapni, hogy nem állítom, hogy nekem ez jól megy. De nem adom fel, a gyakorlás teszi a mestert. Lehet, hogy egyszerűen a jó sorrendet kell megtalálni, vagy a jó technikát, vagy a megértő társakat. 😀

GO MAMA GO

szuperanyu

szuperanyu

Kulturális sokk

Azt mondják, hogy ha valaki egy külföldi országban kezd élni, akkor a kulturális különbségek szinte sokkszerűek lehetnek. Pár hete ajánlott valaki egy könyvet, amiben egy nagyon okos szakértő ír ennek a folyamatnak a lelki háteréről, ami segíthet egy ilyen átállást. Az egész könyvet még nem olvastam el, de állítólag huzamosabb külföldi tartózkodásnál, akár 6 hónap vagy 1 év is lehet az átállás.

living abroad

Az írónő szerint a következő stációk vannak: 

  • emelkedett hangulat: az újdonságok izgalma
  • ellenállás: folyamatos összehasonlítás, ami miatt a régi otthon jobb színben tűnik fel
  • átalakulás: mivel a környezet már ismerősebb, így a jobb dolgok is észrevesszük
  • beilleszkedés: a kulturális különbségeket áthidaltuk

Én úgy hiszem még nálam az első időszak van, de azért úgy érzem, hogy bizonyos dolgokban már áthidaltam a különbségeket. Mivel mi felnőttek elég jól beszéljük a nyelvet, ez azért nagyon sokat segít a mindennapokban. Maga a tudat, hogy bárkit megkérdezhetek, ha valamiben segítségre van szükségem, már ez megnyugtató. Nagyon félelmetes lehet egy ország, ahol az ember nem tud a másikhoz odafordulni ha mondjuk egy pohár vízre van szüksége. Mielőtt a repülőre felültünk beszélgettem a Kedvesemmel és előre próbált felkészíteni, mert úgy látta, hogy bizonyos különbségek letaglózók lesznek. Vannak apróságok, például a gáztűzhely, a beépített szekrények, az ajtó kilincsek, a wc :), ahogy az ajtók vagy az ablakok nyílnak. Ahogy írtam már az első napokban nagy kihívás volt a vásárlás egyrészt a távolságok miatt, másrészt a választék miatt, harmadrészt azért a kulturális különbség miatt is. Hiába látom, mi van a dobozra írva, nem tudom, hogy miféle étel van benne 🙂 Az amerikaiak reggel müzlit vagy egyéb száraztápot esznek 🙂 állandóan kekszeznek, akár tízórai, akár uzsonna legyen az. Igaz, sok salátát esznek! Ebédre hagyományosan valamilyen száraz ételt, szendvicset és salátát esznek, aztán a vacsora a fő étkezés. Főleg gondolom azért, mert akkor tud a család együtt lenni. Mi nem szeretnénk ezt a fajta étkezést követni. Reggelire kenyeret eszünk (még kísérletezik, melyik fajta a jó), esetleg tojást, szalonnát. Igyekszem a kekszeket gyümölccsel joghurttal kiváltani. Mi speciális kókuszos joghurtot eszünk, ami ugyan cukros, de nem tejes. Találtunk ilyen fagyit is, a lányok nagy örömére. Ezek maximum picike akadályok, amiket hamar megugrik az ember, és még talán talál is benne élvezni való dolgokat.

Ami számomra sokkoló (volt, van és még lesz egy darabig) az az autóvezetés. Nem is a miként: Árpi csak dodzsemezésnek hívja, mivel csak a gázt és féket kell nyomni, mint a dodzsemnél. Inkább a hol. Az elején GPS nélkül vezetgettem és a közeli helyekre egészen simán eljutottam.

sok sok sáv

sok sok sáv

Az első komolyabb utam az a Noémihez vezetett. Az első akadály pedig a 6 sávos útról lehajtás volt. Úgy érzem akkor volt, az első sokk, amikor nem mertem sávot váltani és túlhajtottam a lehajtón. Aztán gondoltam valahol lehajtok és visszakanyarodok. Sajnos térkép nélkül ez nem túl esélyes. Végül is le is hajtottam, de nem tudtam hogyan keveredjek vissza. Felhívtam Noémit és lediktálta hogy hogyan menjek. Egy kb ilyen kereszteződésben kellett volna megtalálni a megfelelő utat:

kereszteződés

kereszteződés

Sajnos nem sikerül. Ekkor már beindult a vészvillogóm, most akkor hova és merre, aztán kerestem valamit, ami dél felé megy és csak mentem és mentem. Ott a hat sáv közepén valahol. Azt sem tudtam hol vagyok, hova megyek, innen hogyan keveredek ki és mikor fogok egyszer hazajutni.  Hát ekkor éreztem igazán sokkos állapotban magam. A gyerekek nyávogtak hátul. Hol vagyunk, miért erre megyünk, mikor érünk oda, stb… Végül sírva fakadtam és legnagyobb kétségbeesésemben felhívtam Férjecskémet, aki szerencsére internet közelben volt. Elmesélte hol vagyok (jó helyen), és hogy hogyan menjek innen a célhoz. Sikerült!! Visszafelé kedves barátném kinyomtatta az útvonalat, ami még kis képekben az útvonal jelző táblákat is mutatta. Egy kis kávé és a támogató imádság után simán hazaérkeztünk. Azóta van GPS-ünk! 😀 És azóta is volt, hogy sötétben, meg nem sötétben is eltévedtem. Itt lakó barátaink szerint New Jersey-ben kifejezetten bonyolultak az utak. Azt is néha nehéz eldönteni, hogy a GPS utasításaiból a térj le és a kanyarodj el hogyan értelmezhető.  Mégis minden héten elindulunk. Én nem bungee-jumpinglok, hogy az adrenalin szintem megfelelő legyen, én vezetek! 😀 😀

Shiny Happy

Volt régen egy R.E.M. szám, amiben a B52’s énekesnője vokálozott.

A B52’s nagyon tetszett mindig is, olyan bulis zenét csinálnak és ezt a számot is feldobja a sok szín, meg az énekesnő. 🙂 Szóval szeretem ezt a kifejezést: shiny happy: ragyogóan boldog… izé magyarul nem úgy hangzik, mert a shiny happy az nekem olyan színesen, ugrálósan vidám, mint ez a dal.

Valaki megjegyezte mostanában, hogy nem hiszi, hogy a blog a valóságot tükrözi és biztosan sokkal rosszabbul érezzük magunkat. Hát erre én azt tudom mondani, hogy mindenki mindenbe azt lát bele, ami a szívébe van. Biztosan lehet keresni a sorok mögött  a “rejtett üzeneteket”, de én ebben nem is vagyok olyan jó. :). Igaziból lehet, hogy olyankor is őszinte vagyok, amikor nem kellene. 😯 Annak meg igazán nem is látom értelmét, hogy itt egy olyan képet fessek, ami nem a valóságot fedi.

Én úgy érzem, hogy ez a váltás egy nagyon jó időszakban érkezett a családunk életébe. Készek voltunk erre az új életre és most erőt merítünk ebből a bátorságból. Ahhoz, hogy a döntésképességünk jó legyen sok “önerővel” kell rendelkezzünk. Vagyis tudnunk kell, hogy mi mire vagyunk képesek, hinni abban, hogy egy akadályt meg tudunk ugrani. És természetesen, ha ez megtörtént ez csak erősít minket.  Ebben a témában is ajánlom Pécsi Rita előadásait. Itt egy rádióriport a döntésképességről http://pecsirita.hu/wp-content/uploads/2013/02/RadioAktiv_Suliora_2013-03-14.mp3

Abban pedig nagyon hiszek, hogy az áldások számlálása megvidámítja a szívet. 🙂 Szóval, ha azokat sorolom, ami szuper, akkor eltörpülnek azok is, amik nem olyan jó dolgok. Máskülönben mit mondhatnék, hiányoznak a rokonok? Igen, van, amikor igen, de talán nem annyira, mint mi őnekik. Elszorul a szívem mikor Viola a barátait, meg nagyszüleit hiányolja?  Persze, de látom azt is, amikor az új barátaival ugrabugrál és ölelgeti őket.  Van 8 kisgyerek, akikkel rendszeresen találkozunk. Lassan, de biztosan alakulnak a gyerek kapcsolatok is. 🙂 Mi hiányzik még? Az ételek? Nem, sok magyarosat főzök és a diétánk miatt, amúgy is azt esszük, amit lehet. A barátok? Igyekszem tartani a kapcsolatot valamint az a tapasztalatom, hogy az igazi barátságokat nem eszi meg sem az idő, sem a távolság. Az elmúlt pár év leckéje számomra az, hogy igyekszem azt értékelni, ami van (barátság) és nem keseregni azon, ami nincs. Sok van, az én sok kincsem. 🙂 Köszönöm!

Köszönöm

Köszönöm

Amúgy meg tök büszke vagyok magamra, hogy olyanokat is megcsinálok egyedül, amit régen csak segítséggel. És persze fárasztó a gyerekeket elrángatni mindenhova, ahova nem akarnak, de úgy látom ők is kezdenek ehhez hozzászokni. Van, hogy nekik is alá kell vetni a vágyaikat a család érdekének és ez szerintem nagyon is fontos, hogy megtanulják.

A Kedvesem kicsit furcsállja, hogy miért csinálok magyar szigetet itthon.  Én viszont élvezem azt is, hogy itthon minden magyarul van, amikor meg innen elmegyünk, akkor meg belecsöppenünk egy ismeretlen világba, amit fel lehet fedezni. 🙂 Tetszik, hogy angolul beszélhetek és egyre jobban belelendülök. Mert hát én igaziból egy lelkes felfedező vagyok. Emlékszem, mikor 20 évesen Angliában voltam, annyira élveztem a lehetőségeket. Most is. 😉

Ezek szerint a lendületem nem sokat változott. 🙂

Mindennapok

Valami nagyon elmélkedős messziről induló bejegyzést szerettem volna, de olyan messziről kezdtem, hogy idő kell, mire a végére érek. 🙂  Akkor inkább egy kis beszámoló:

Találkoztunk azzal a családdal, akik nagyon kedvesen meghívtak minket az otthonukba, itt a városunkban. Tipikus amerikai ebéd volt. Hot dog, hamburger, sok saláta, és alma must (apple cider). A család egy érdekes és talán tipikusan vegyes amerikai kombináció. Spanyol ajkú anyuka és egyiptomi apuka akik már nem igazán beszélik az anyanyelvüket, a gyerekeikhez is csak angolul beszélnek. A 3 lány nagyon édes és kedves volt. A gyerekek mindenféle párokat alkotva, hol színeztek, hol énekeltek, hol bújócskáztak, kergetőztek, beöltöztek  szóval jól elmúlatták az időt. Elég sokáig maradtunk. Mi szülők is úgy hiszem elég hasonló gondolkodásúak vagyunk, jót beszélgettünk. Végül is elkísértük őket a legnagyobb lány focimeccsére. Nagyon örültek, hogy velük megyünk, én meg csak ámultam bámultam a kedvességükön. Hogy vizet adtak, amíg kocsival odaérünk, vagy hogy az anyuka megkérdezte, hogy esetleg kérem-e az ő másik babakocsiját, hogy Endrét abban altassam. Igazán megtisztelő volt a kedvességük és a figyelmük. Másnap a gyerekek nagy örömmel üdvözölték egymást a gyülekezetben.

Traktoros szekéren

Traktoros szekéren

Hétfőn Kolumbusz nap volt, aminek azért örültünk, mert a hétvége olyan sűrű volt, hogy akkor inkább hétfőn mentünk farmot látogatni. Ilyenkor az aratás végén a tanyák megnyitják az ajtajukat és különböző mókás dolgokkal szórakoztatják a gyerekeket.  A mi tanyánkon volt traktoros kocsikázás, állatsimogatás, tökszedés, kukoricásban labirintus, és egy klassz szalmabálákból épített játszótér.

Fairfield Farms

Fairfield Farms

Kedden a női órán közös ebéd is volt. Ez egy nagyon jó ismerkedési lehetőség volt és finom ételek. 🙂

Csütörtökön rendszeresen járni fogunk a könyvtárba. Feliratkoztunk az egyik foglalkozásra. Kicsi gyerekeknek olvasnak fel, közben van megmozgatós feladat is, meg énekek, meg kérdések, hogy minél jobban részesei legyenek a gyerekek a foglalkozásnak.  A lányok először húzódzkodtak, hogy nem akarnak bejönni. Igaziból nem készítettem fel őket arra, hogy bár Endrét írtam fel a csoportba, de szeretném, ha ők is bent ülnének. Így utólag meséltem el nekik, hogy ez tulajdonképpen az ő angol órájuk. 🙂

Aznap volt a 15. házassági évfordulónk. Hihetetlen, hogy ennyi év eltelt, sok sok kaland volt már eddig is, volt amit jobban vettünk, volt, amit kevésbé talpraesetten, de úgy érzem, hogy ez a mostani egy igazi közös kaland ezért ezt a 15 évet is jól megkoronázza. 🙂

Házassági Évforduló

Házassági Évforduló

Másnap elautóztunk a barátnőmhöz Old Bridge-be. Ez volt eddig a legnagyobb kalandunk. Kicsit félelmetes, de nagyon kegyelmes is. Majd erről külön a kulturális sokk címszó alatt fogok írni. 😉

Noémivel és a kisfiával

Noémivel és a kisfiával

Az ezt követő hétvége csak bútorszerelésből állt. A fiúk nagyon keményen dolgoztak.

A fiúk együtt dolgoznak

A fiúk együtt dolgoznak

A lányok meg közben rajzoltak festettek, ragasztottak, gyurmáztak és átrendezték a lakást.

P1110730 (640x480) P1110731 (640x480)P1110736 (640x480)

Hát igen kérem, nálunk mindennap történik valami. 😉

Akadálypálya

Ezen a hatalmas kalandtúrán szinte biztosra vehető, hogy nem lesz fehér szőnyeg leterítve, hogy merre menjünk. Sőt sokszor kanyargós utak lesznek, néha sötét erdők, vagy völgyek és sok sok akadály, amit ügyesen meg kell ugrani.

Ölünkbe pottyant a zöld kártya és ezzel a lehetőség, hogy szabadon éljünk az Amerikai Egyesült Államokban. A vízum ugyan anyagi befektetés volt, de mivel rendes kis család vagyunk szinte biztos volt, hogy megkapjuk. A munka kicsi izgalommal járt, de úgy indultunk el, hogy tudtuk, hogy Árpinak biztos és jó állása lesz New Yorkban. A lakás már nagyobb akadálynak tűnt. Az Internet ebben az esetben hatalmas segítséget jelentett, mert előre kitatáltuk a környéket és találtunk egy kedves ingatlan ügynököt, akivel sokat leveleztünk, majd itt a helyszínen is sokat segített. Nagyon kedves kínai tulajdonosok egy szépen rendben tartott házat adtak át nekünk. Ma  megérkeztek az edényeink ruháink, bútorok és a JÁTÉKOK!

Most az előttem álló napok legnagyobb akadálya az, hogy a mindig éhes gyermekeimmel 🙂 egy házban hogyan takarítsak ki mindent, hogyan találjak helyet az összes apróságnak. Attól tartok, hogy totális káoszban leszünk egy darabig… na de hajrá, a visszaszámlálás elkezdődött. Vigyázz, kész, RAJT!

Címkefelhő

%d blogger ezt kedveli: