KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Posts tagged ‘próbák’

Lendület

Lendkereskes autó

002lendkerekes

 

Nem tudom ma gyártanak-e még ilyen kocsikat.  Amikor a gyerekeim találkoztak néha ilyennel elsőre nem is tudták, hogy hogyan működik. Mert nem triviális, előbb hátra kell húzzad, aztán irányba állítani, majd leengedni. És akkor majd megy magától.

Ez villant be. Az elmúlt pár hete átgondolva, amióta visszajöttünk.

Megérkeztünk. A gyerekek le sem akartam Apáról szállni, napokig. Én meg csak szomorkodtam, kifele, befele. Tüsszögtem, majd elkezdett folyni az orrom, viszketni a szemem. Bekentem az arcom levendula olajjal. Lehet hogy kicsit sokkal is, vagy megfogtam volna valami növényt? Megint? Zsófi hozott egy arcdiagnosztika könyvet kölcsön. Az arcod anyajegyei, sebei ráncai milyen szervi problémára utalhatnak. Mire estére e tükörbe néztem már kis pöttyök voltak az arcomon. Ja, lehet, hogy a repülőn ettem össze valamit? MI VAN? Na, jó allergia. Bedagadt a szemem is. Lehet, hogy a dohos szagtól, ami az alagsorba fogadott. Na, ne már, csak nem penészedik a lakás??? Ez a penész üldöz minket? Már 9 éve? UTÁLOM a penészt. Utálom a helyzetemet.

Fáj a szívem is. Megoldatlan konfliktus, fájdalom…

Felkelek és elkezdek paradicsomot enni, málnát, csokit. teljesen tudatában annak, hogy ezeket nem kellene ha allergiás vagyok, lehet hogy mogyorót is ettem. Bevillan, amikor x éve anaflexiás sokk miatt kálcium injekciót kaptam, ami levitte a duzzadást, de nem tartottam be a diétás tanácsokat és  szépséges egész testre kiterjedő csalán kiütéssel végeztem. Csak eszem tovább a szemeteket… Péntek reggel iszonyú viszketés, arc dagadás, pánik. Na jó nem túl nagy, csak féltsen már egy kicsit valaki, foglalkozzatok már egy kicsit velem, a fájdalmammal, na gyerünk már.

Kiöntöttem a szívem, végül is megbeszéltük. Bocsánatkérés. El kell fogadjam, hogy már nem lehet újraélni azt a helyzetet. Szedem a szteroidot meg az antihisztamint. Lassan múlik, lassan engedem el. Nem diétázok. Persze tovább viszket. Hülyeségeket eszek, kukoricaszirup, meg GMO. Mindegy. Minden reggel új elhatározás… vagy az első falatnál elbukik, vagy délben indul el a lejtő… Agh, néha annyira elegem van magamból.

Barátok… hívom is őket, ők is keresnek. Lassan irányba állítom magam. A nyári koncerteken összefutunk gyülekezeti gyerekekkel, a gyerekeim felszabadultak és örülnek az új kapcsolatnak. Ez mindig megnyugtató, ha látom, hogy örülnek. Jönnek az ötletek, ezzel kellene találkozni, azzal beszélgetni, ezt összehozni azzal. Népzenét hallgatok. Két összejövetelt szervezek most: egyet gyülekezeti gyerekes szülőknek, a gyerekeim igényeit figyelembe véve. Egyet a női bibliakörnek. Hiányzik a kedves törődő közösségük. Mind az én nagynénim, meg anyukám. 🙂

Tervezem a jövőt is. Jó lenne festészetet tanulni. Meg énekelni is… tanulni? Vagy csak kiénekelni magam… na azt még kitalálom, hogyan. Szeretném a festményeimet árulni valamilyen formában. Tervezzük a tanévet, ki mit hogyan szeretne tanulni. Én mit szeretnék tanítani. Tanmenetet kell írjak a Co-opnak is. Angol nyelvtant kell majd tanítsak. Jó lesz, csak még jól ki kell találjam. Lehet, hogy Amerikában is vannak szomatodráma csoportok? http://szomatodrama.hu/ Ezzennel kérem szépen meg is érkeztem Álomországba. 🙂

Ma családi napot tartottunk. Először együtt rendet raktunk . 🙂 Anya sikál, mosogat, majd vigasztal, könyvtárba szalad oda-vissza. Filmet nézünk, társasozunk, akadálypályázunk és beindul  csikiszörny is.  Hirtelen mintha begyorsultak volna a dolgok.

A visszahúzás után, mintha elengedtek volna, most jön a süvítés. 🙂 Csak drukkoljatok, hogy jó irányba. 😀

 

Reklámok

Rendrakás

A szívünkben már itt a tavasz, bár nagyon hideg van kint, még havazást is mondanak. Ó jaj. Elkezdtem több D vitamint szedni. Hallgattam 2 előadást is, az egyik a D-vitamin és depresszió kapcsolatáról szólt https://www.youtube.com/watch?v=t2bBALjq3dI, a másik pedig a szorongás leküzdéséről. https://www.youtube.com/watch?v=LQkeuMc2lNk

Mindkettő foglalkoztat és jó tudni, hogy talán egy-két egyszerű étkezéshez kapcsolódó praktikával lehet segíteni.

Érdekes, hogy több olyan visszajelzést kapok, hogy hú de sok minden történik velünk meg hogy bírom. Hát bizony amikor kicsit érzelmi hullámvölgyben vagyok, akkor nehezebb a felszínen maradni. Reggelente elég nehéz az ágyból kikelnem. Most már beállítottam az órámat, hogy korábban keltsen, de sokszor semmi értelme. Főleg az a rossz, hogy hideg van, észrevettem már tavaly is, egész más volt a reggelem, amikor nem arra gondoltam, hogy az ágy meleg a lakás meg irtó hideg. Mert bizony ettől a gondolattól csak még jobban magamra tekerem a takarót.

A fontossági sorrend nálam, hogy jó ételek legyenek itthon, főzök minden nap. Igyekszem a gyerekeimre odafigyelni, néha még játszom is velük. 😀 Sokat olvasok olyan témákban, amik érdekelnek, kutakodom. Aztán meg egy csomó minden hátra sorolódik egy sírdogálás, vagy skype beszélgetés miatt. Pl a rendrakás. Mostanában a konyhát igyekszem rövidebb idő alatt rendbe tenni, de van egy titkos szobánk a Dzsungel. Eredetileg volt ott pálma és Violának nagyon tetszett a dzsungeles hangulat, mostanra viszont a dobozok, játékok, szemetek között alig lehet elbotorkálni, szóval annyira nehezen átlátható, mint egy dzsungel. 🙂

Amikor sokáig halogatok valamit, akkor már semmi kedvem rá gondolni se és a dzsungel szoba is ebbe a kategóriába esett. A lányok viszont szerettek volna megdolgozni egy két értékes ajándékért, így kihasználva a lehetőséget a dzsungel rendberakását is kicsit rájuk sóztam. 😉 Hát igaziból ők is benne voltak az eldzsungelesítésben…

Egyelőre még csak átmeneti állapotok vannak.

P1140645

Ám ahogy jön a tavasz és reményteljesebbnek látszik a jövő, itt is helyre fog állni a rend. 🙂

A tavaszi nagytakarításhoz viszont segítségre lesz szükségem. Talán ha jön apósom, majd lefoglalja a csemetéket én meg takarító üzemmódba kapcsolok. Bár azt mondják, hogy a nők nagyon jók a sok funkció szimultán ellátásában, én azért sokkal nagyobb lehetőséget látok a sziszifuszi takarításban, mint a takarítás, főzés, mosás, tanítás, fuvarozás egy időben történő végrehajtásában.

Sajnos a széttagoltságomat a diétám is megsínyli. Ha nincs elkészítve az én ételem is, akkor elkezdek éhezni, ha éhezem, akkor meg elkezdek (számomra biztosan) káros ételeket enni.  Ez sok érzelmi, önértékelésbeli problémát felszínre hozott bennem. Nagyon nehezen találok vissza a jó vágányra. Sajnos a kedves férjem még vesz néha olyan édességeket, amik nem túl egészségesek és  egyre nehezebb ellenállni a kísértésnek.

Ezzel szemben viszont hihetetlen, hogy 16 éve házas vagyok és ezt még nem hagytam abba. 🙂 Na jó bevallom néha meglankadok… de azt hiszem Isten kegyelmes, amikor újra és megint szeretetet ébreszt bennem a kicsi családom irányába.

photo 5

Ez is márciusban készült. A George Washington hídnál.

 

Azt hiszem ebben az egész kúrában az érzelmi méregtelenítés a legnehezebb számomra és az hogy folyamatosan mivel táplálom a gondolataimat, mert az ugyanúgy van, mint az ételekkel. Ha pozitívan gondolkodom, azt gyógyítólag hat, ha kritikusan és esetleg dühösen, az mérgez. A mellett, hogy a szervezetemre káros ételektől távol kell tartanom magam, a viselkedésemben és az érzelmeimben sem engedhetem azt hogy feladom és minden mindegy állapotba kerülök, vagyis szabad teret engedek a negativitásnak.

Jön a feltámadás ünnepe! Csuda jó kis ünnep, most hirtelen a 40 napos böjt is olyan értelmesnek tűnik. Készítsétek ti is a szíveteket, haljatok meg Krisztussal, hogy a szeretetetek újra fel tudjon támadni! Drukkolok nektek!

image64

 

 

 

Március

Február nagy eseménye drága Violánk 9. születésnapja volt. A születésnapja pénteki napra esett. Nálunk az a hagyomány, hogy ezt a napot igyekezzük együtt tölteni – az egész család. Így Apa velünk jött az “iskolába”ám ott nem maradtunk sokáig, hiszen még nagyon sok móka várt az ünnepeltre. 🙂 Kamilla tündéri volt. Ágyba vitte Violának a reggelit, szív alakú lepénykét és szív alakú tükörtojást, és egész nap előre engedte és nagyon figyelt rá. Nagyon szép ajándékot is készített neki. Egy könyvjelzőt. 😀

Viola szerinte egy szuper nap volt. A családdal skype-on beszéltünk. Mindenki köszöntötte a nagylányt. Nagyon örült a könyveknek, füzeteknek, matricáknak.

Szombaton buli a barátokkal. Takarítás, főzés sütés, szoba átrendezés. Apa bejelentette hogy talált egy jó kis kocsit 7 személyeset! Juhhé. Elmenne megnézni, megvenni… hát rendben, de visszaér 1 órára? Hát igyekszik. Apának tetszik a kocsi, intézkedik, telnek az órák, lefagyott a cég rendszere. Agh, kicipeljük a csajokkal a nehéz asztalt, utolsó perces dekoráció, pakolás. Viola gyorsított módszere: mindent vágjunk bele egy zacsiba és dugjuk el. 🙂 Terített asztal, igazgatott gyerkőcök, lestrapált anya. A vendégek jól érezték magukat, egész sokáig maradtak. Apa hazaérkezett a szép fehér amerikai autóval, miután már mindennek vége volt… Később tudtam meg, hogy itt ez így megy. Az autóvásárlás minimum fél nap, de lehet egy egész is. Sebaj. Nagyon szeretjük a mi kis autónkat. Egy baj van, nem fér be a garázsba. 🙂

Március: Nagy bandázás. Jöttek barátok látogatóba, volt, aki nem tudott eljönni a szülinapi bulira, így jöttek később nagyot szánkóztak a csemeték.

Szerdánként imádkozunk egy hölggyel – nagyon örülök, egy csomó mindenben láttam már változást. 🙂 Voltunk juhar szirup bemutatón. Hogyan nyerték ki régen, mire használják. Egész hónapban tanítottam a vasárnapi iskolában. Kamilla nagy örömére. Nagyon szeretem a gyerekeket. 🙂 Jól elkényeztettük a barátokat, így ők is meghívtak minket egy szupi ebédre. 🙂

Meglátogattuk a barátnőmet és a cuki kicsi lányát és kedves kicsi fiát. Viola élvezettel igazgatta. Nyári baba napközi gondolatán gondolkozik. 🙂 Volt házi rajzverseny, annak a nyereménye: ágyba reggeli, éttermi ebéd, vacsora. Haha érdekes nyeremény, nem. Vajon ki szeret enni ebben a családban? 😀 Volt házi étterem Viola ötlete, anya és Viola kivitelezése. Nagyon profi pincér volt! Le a kalappal előtte.

Meglátogattunk egy olyan otthonoktatós központot, ami csak művészeti oktatással foglalkozik. Ez is egy gyülekezetben kap helyet. Nagyon szép helyen van, gyönyörű festett falak. Szépséges volt. Viola minden porcikájával tiltakozott, de aztán végül is azt mondta, hogy mehetünk majd jövőre. Itt lehet táncot, éneket, rajzot, hangszeres zenét tanulni, van zenekar, kórus, drámajáték. Találkoztunk ismerősökkel. Ez tetszett nekik. 🙂

Voltunk Szent Patrik napi felvonuláson. Megint irtó hideg volt!

Voltunk a Zsigiékkel úszni. Endi egyszer valami után nyúlt, beleesett, gyorsan kihalásztam, megkérdeztem: Úsztál? Édesem: Igen Anya, szemüveg nélkül úsztam, és büszkén mesélte mindenkinek. Utána is tovább játszott. Egy pár nap múlva: Anya lehet, hogy én mégsem úsztam. – Igazi cukorfalat. 🙂

Drága Eszterkém, nagynéném, Nényikém elhagyta ezt az árnyékvilágot. Nagyon szeretett engem és én is őt. Hiányozni fog. Imádta a gyerekeimet. Fájdalmas nap volt. Március 27-e.

P1110411b

Violának volt zongora bemutatója. Hétfőnként jár Apával zongoratanárhoz. Nagyon ügyes volt!! Nagyon sokat tanult már. Pár hete kezdte. 4 kezest játszottak a tanárnővel. Az én drágám, olyan kis magabiztos volt.

Ma volt Virágvasárnap. Tanítottam a gyerekeknek, aztán elküldtem a csajokat egy ingyenes színházi előadásra a könyvtárba, ami sajnos szombaton volt. 😦 Ám így többet tudtak segíteni rendet rakni, mert hogy délután vendégek jöttek.

Még két nap és vége a hónapnak, egy krókusz kinyílt, reméljük a maradék hó is elolvad.

 

 

 

Folyamatos mozgásban

Mindennek úgy kell lenni, ahogy van. Szeretni az életet, úgy ahogy van. Nem vitába szállni a valósággal. Hálásnak lenni minden pillanatban.

2 Péter 1:4 Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.

  • Hétfőn
    Zsófiék jöttek, délutánra is vártunk barátokat, akik végül nem jöttek. Elkezdődött Viola munkavállalása. Reggel már elkezdte, mielőtt én felkeltem volna. 🙂 (Azt kérte, hogy nagyobb ajándékot kapjon a szülinapjára, így az volt a megállapodás, hogy egy hétig komoly házimunkákat kellett végeznie minden nap.)
  • Kedd
    Női Bibliaóra, délután barátok jöttek át.
  • Szerda
    Barátokat látogattunk, egy kedves hölggyel megpróbálunk rendszeresen együtt imádkozni. A gyerekek nagyon cukik voltak olyan halkan játszottak az imádkozás alatt. 🙂 Délután torna volt. Kamilla imádja, Viola kicsit fél, Endre egyre ügyesebb. Azt hiszem azért is, mert egyre többet ért angolul. 🙂
  • Csütörtök
    Gyerekek a Zsófiéknál, anya bevásárol. Amikor indultam hazafelé a kocsi nem ment. nyikorgott és fékezett akármit csináltam. Végül bevontattak a szervizbe, ott felmérték, hogy a fék elrozsdásodott és a hidraulika nem húzta vissza, ezért folyamatosan befékezett. Előtte héten is szerelték a féket, akkor meg nem fogott. Izgalmas ezzel az autóval vezetni. 😀 Aznap még barátok jöttek át játszani. Nekik csináltunk fagyit meg teát. Aznap este kicsit zizi voltam, megpróbáltam kitalálni mi legyen másnap. Autó nélkül suliba se tudunk menni… Meg rájöttem, hogy a bevásárlás a csomagtartóban maradt. Agh. Árpit elvitte a szomszéd a minusz 10 körüli időben, de a kocsi már nem kint parkolt, hanem bent volt a szerelő műhelyben.
  • Péntek
    Nem mentünk suliba, pedig Viola szerette volna bejelenteni közelgő 9. születésnapját. 11 körül el akartam menni a szervizbe, de lekéstem a buszt. Szétfagytam a megállóban, majd megkértem a másik szomszit, hogy vigyen el. Kb 40 perc séta, de a járdát nem tisztítják és amúgy is rém hideg volt. Kocsi rendben, rakás pénzt megint kifizettünk. Talán venni kéne egy másik kocsit gondolt fontolgatása… Otthon egész délután főzés, pakolás, takarítás, felmosás.
  • Szombat
    Szomszédok jönnek vacsorára, lakás előkészítése vacsora készítés. Brokkoli leves, rizs + quinua, párol zöldbab, főtt tojás, szalonnába tekert máj, gluténmentes brownie.
    http://empoweredsustenance.com/coconut-flour-brownies-paleo/
  • Vasárnap
    Ebédre jött egy kedves magyar család, Endi kicsit taknyi volt így a gyülekezetet kihagytuk. Hatalmas ebéd. Zöldséges, tésztás csontleves, hagymás krumpli, rizs, rozmaringos, kakukkfűves szűzérme, párolt lilakáposzta, rizskoch, ami túl lágy lett, de finom. Nagyot sétáltunk, szinte tavaszi idő volt. Minuszból plusz, majd vissza minusz. Egész délután mosogatás, a mosogatógép/tabletta fehér filmet vont minden edényre és evőeszközre. Alapos átmosás, ecetes öblögetés.

Nahát vége a hétnek. 🙂

Gedeon történetét tanulmányozzuk a női körön. Gedeon gyengeségét Isten a saját dicsőségére használta fel. Néha nagyon gyengének éreztem magam, de közben meg nagyon sok mindent elvégeztünk, én is meg a gyerekek is. Sajnos a diétámat megsínylette a rohangálás, a hasam is fájt, a stressz nem tesz jót. Most egy kicsit újra kell kezdjem a dolgokat… 😦

 

Hullámvasút

Kb 3 héttel ez előtt az egész délutánt a kertben töltöttem. Viola korábban kigazolt egy egészen nagy részt, de egy ponton túl nem ment, mert ott volt egy bizonyos poison ivy nevezetű kúszó növény, amiről tudtuk, hogy nem jó megérinteni. A magyar neve állítólag mérges szömörce, de csak Észak Amerikában őshonos növény. Fülledt idő volt. Nem voltam nagyon beöltözve, de gumikesztyűt vettem és elhatároztam, hogy most kiirtom a gaz növényt, nehogy a gyerekeknek bajuk legyen. Elég sok volt, hosszú kúszós indák, amiket csak nehezen tudtam a kukás zsákba gyömöszölni, vastag gyökerek, amiket jó erősen rángattam. Kiszedtem.

poison_ivy_whole_full

A mérgező kesztyűket kidobtam, a szömörcés zacskókat jól bekötöttem, hogy a kukások, nehogy hozzáérjenek. Bementem, lemosakodtam. Tudtam, hogy a bőrömhöz ért és tudtam, hogy viszketést okozhat, ezért viszketés elleni alkoholos oldattal lemostam magam. Semmi. Eltelt 3 nap. Talán még mondtam is valakinek, hogy ezt milyen szépen megúsztam. Talán nem is vagyok allergiás erre a növényre, talán jól lemostam. Nagyon büszke voltam magamra. 🙂

Közben vásároltam a neten egy kerti bútor szettet, sajnos nem szállították ki (talán mert eléggé le volt árazva?). Szóval meg kellett oldani a fuvart. Megkérdeztem 1-2 embert, de végül úgy számolgattam, hogy valahogy csak be fog férni a kocsiba, így amikor a kedvesem hazaért, elmentem az áruházba, átvettem az árut és 2 eladóval együtt szépen beszuszakoltuk a kocsiba. A csomagtartó szinte teljesen nyitva volt, csak a pókok tartották, a hátsó és első ülésen is székek voltak. Összeszedtem minden bátorságomat és felmentem a sötét autópályára. Lassan, vészvillogóval haza vezettem. MEGCSINÁLTAM! Másnap összeszereltem a gyerekek segítségével. Legyőzhetetlennek éreztem magam. Úgy éreztem, hogy ez igazán klassz próba volt és bátran teljesítettem, önerőt, önbizalmat növeltem. Jó vagyok.

IMG_20140815_105330_485

Aznap délután kedves Mamácskám nagyon megijedt, hogy milyen könnyes a szemem, amikor webkameráztunk. Hogy a szerelés miatt csúszott-e el a napunk, vagy csak hogy időpontra mentünk és ezért mindenki feszültebb volt, nem tudom. Kamilla hirtelen megmakacsolta magát, én meg egyáltalán nem tudtam türelmesen és megértően megoldani a helyzetet. Csúnyán kiakadtam rá, aztán be a kocsiba, késve, ráadásul nem volt időm a pontos címet kikeresni, így gondoltam találomra elindulunk, hátha még emlékszem, hogy hova kell a gyerekorvoshoz menni. Persze nem emlékeztem. Odamentünk valahova a közelbe, de visszajöttünk. Mindenkit elküldtem és csendes sírdogálásba kezdtem. Márt hát minden rajtam múlik. Ha időben bejelentem, hogy megyünk, ha kikészítem a ruhájukat, vagy csak türelmesebb vagyok vagy ha leírom időben a címet minden másként alakulhatott volna. Nagyon tehetetlennek éreztem magam.  Olyan sok szeretetet, figyelmet akarok szentelni Kamillának, valahogy mégsem sikerül a kis szeretet tankját feltölteni.

Szerelés versus időben elindulás: Ez mondjuk egy elég tipikus hiba, amit elkövetek. Szívesen vállalok olyan kihívásokat, amik valahogy a nememet érintik, bizonyítandó, hogy férfias is tudok lenni. Már lapátoltam salakot, havat, cipeltem homokzsákokat, szereltem, ezek mind elégedettséggel töltenek el. Miért? Hogy egyenrangú lehessek? Vagy bebizonyítsam, hogy talpraesett vagyok? Fura, nem tudom, lehet, hogy a háttérben ott lappang az egyedüli elvált szülő mintája is, aki ha szerette volna, ha nem egyedül kellett megoldani a legtöbb dolgot. Talán ez nem is lenne olyan fatális az én esetemben, mert nem kerülök sokszor ilyen helyzetbe. Az szomorúbb, hogy néha úgy érzem, hogy ez más feladatom rovására megy. Lehet, hogy hamarabb szerelek meg valamit, mint hogy a mosatlant edényeket elmossam. Nem tudom, hogy minden lány életében van-e olyan fázis, hogy fiú akar lenni, de én emlékszem, hogy volt ilyen időszak kisiskolás koromban és van, hogy Viola is néha megemlíti. Néha csábító előre menni, döntéseket hozni, határozottan véghezvinni dolgokat. Viszont arra is emlékszem, amikor összeházasodtunk mekkora kő esett le a szívemről. Úgy éreztem, hogy most elengedhetem magam és lehetek nő. Vagyis nem kell az élet minden területén előremennem, bizonyítanom az erőmet. Hát nem irigylem a férfiakat. Nagyon nehéz lehet nekik Isten kegyelmében megnyugodni, amikor az életben, a sok felelősségvállalásban soha nem lesz olyan, hogy hátradőljenek és azt mondhassák vezessen most valaki más helyettem.

Kertészkedés > asztalszerelés > Kamilla balhé > kiütések

A balhé másnapján kezdtek kijönni rajtam a hólyagok, mintha csak kis szúnyogcsípések lennének. Nagyon viszkettek. Mindenfélét kentem rá. Sajnos egyre rosszabbul lettem. Meg vagyok győződve arról, hogy az érzelmi állapotom is befolyásolta a testi tüneteimet. Nagyon sok helyen érintkeztem a növénnyel. Mind a két karomon nagy felületeken hólyagok lettek, mind a két lábszáramon. Aztán kezdett terjedni. A jobb karom feldagadt, nagyon fájt. Nem tudtam aludni, mert vagy fájt vagy éktelenül viszketett. Ronda sárga folyadék szivárgott a hólyagokból. Le fog rohadni a karom. Végül a kiütések 5. napján elmentem az orvoshoz. Nem érdekelt már semmi. Erős szteroid? OK. Antihisztamin tabletta? Ide vele. Folyamatos zabpelyhes fürdők. Álmatlan éjszakák, bódult álmatag nappalok. Amikor először bevettem az allergiagyógyszert, akkor napközben is elaludtam vagy 3×1 órára. Folyamatosan az interneten voltam, hogy mit lehet rákenni, hogyan lehet hamarabb kigyógyulni. Árpi segített, hamarabb hazajött, itthonról dolgozott. A gyógyszer lassan kezdett el hatni.

A szenvedés közepette arra gondoltam, hogy ez volt az egyik legönzőbb dolog, amit már régóta elkövettem. Egy meggondolatlan döntéssel önsajnálatba és tehetetlenségbe sodortam magam. Nehezen dolgoztam fel, hogy bár tudtam, hogy nem jó ezzel a növénnyel érintkezni egyszerűen csak azt hittem, hogy én majd nem leszek rá allergiás. Velem majd nem fog az történni, mit mindenki mással hasonló helyzetben. Most már jó. Már tudnék aludni is, ha nem lenne ilyen fülledt meleg. Már csak 2 napig szedem a gyógyszert.

Remélem a következő hetek már nem tartogatnak ilyen amplitúdójú érzelmeket. Várom az unalmas mindennapokat. 🙂

Az élet cukra

?

surprised

Ezt még senki nem hallotta, pedig a mai mindennapjainknak szerves része lett a cukor fogyasztás. Vagy egyszerű cukrokat eszünk, amik hirtelen fel is emelik a vércukorszintünket. Vagy lassan felszívódó összetett cukrokat eszünk, amik szép lassan rakódnak le a szervezetünkben.  Nem is gondolnánk, azt hogy tulajdonképpen lehet cukor nélkül is élni. Energiát ad, és szinte függővé tesz minket.

Lehet, hogy van olyan ember, aki nem eszik minden nap édességet, péksüteményt, cukros üdítőt, cappucinót, kenyérrel,  krumplival, tésztával és rizzsel. Én viszont 9 éve ilyen ember voltam. Mivel az első gyermekem ennek az életmódnak a hatására nem úgy született meg, ahogy az neki és nekem is jó lett volna, a második gyermekvárásom alatt sokkal tudatosabban készültem. Kiderült, hogy ha megfelelő diétát követek, akkor én is és a gyermekem is egészséges lesz. A radikális életmód váltáshoz az kellett, hogy kiderüljön a terhességi cukorbetegségem. Amikor megtudtam szó szerint sírva fakadtam. Felrémlett előttem, hogy nem ehetek a diéta alatt csokoládét és ettől nagyon felborult a lelki békém. Akkor ismertem meg a stevia-t. Ez egy kis enyhülést hozott, ezzel együtt nagyon kemény diétát tartottam a terhesség végéig. Utána visszatért a régi életmód, bár a stevia meg maradt édesítőnek. Közben nagyon érdekes dolgokat tudtam meg a szénhidrátokról kedves barátnőm táplálkozással kapcsolatos értekezéseiből: http://www.zimonyi.hu Ennek eredménye lett a kevesebb cukorbevitel lett a mindennapokban. Következő terhesség, következő cukormegvonás, édes egészséges kisbaba. 🙂 Még kevesebb mindennapi cukorbevitel.

Sajnos Amerika nem a cukormentesség hazája. Szerintem sokkal több cukrot ettem amióta itt élünk. Itt a sima kenyérben is cukor van, a szalonnából csak cukrosat tudsz a boltban venni. Olyan dolgokban is cukor van, amiben nem is számítasz rá. Egy nagyon jó kis rajzfilmet találtam, ami bemutatja hogyan jutott ide Amerika, és most ennek milyen hatása van az emberekre.
http://keybiotics.com/science.html
A szervezetre nagyon rossz hatással van a cukor, ám ha még bármilyen betegség is van, akkor ajánlatos a cukortól megszabadulni először. Sajnos én is olyan gyulladásos tünetekkel küszködtem hónapokig, ami miatt a mai napon úgy döntöttem nem eszek többet cukros táplálékot. A stevia marad és kevés gyümölcsöt is enni fogok, de se csoki se cukorka, se süti… 😦

Drukkoljatok nekem!

paraorganizarte_keepcalm

A boldogság kék madara

“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”

a-boldogsag-kek-madara

Be kell valljam már egy jó ideje kétségbeesett boldogság keresésbe kezdtem.
woozooÚgy éreztem, hogy van egy szenvedésekkel teli életem és mindenképpen meg kell találjam a módját, hogy boldog lehessek. Nem gondoltam én egyáltalán, hogy Amerika megoldás lenne, sőt borzasztóan féltem, hogy egyedül maradok a bizonytalan ismeretlenben.

Hol is kerestem a megoldásokat:

Kapcsolatokban

Amikor megszülettek a gyerekeim nagyon beszűkült az életterem. Előtte egy elég pörgős munkát végeztem, volt benne adminisztráció, de sok-sok emberi kapcsolódás is. Még azelőtt meg tanítottam, ami szintén emberekkel kapcsolatos elfoglaltság volt. Viola még pár hónapos volt és kerestem a helyi kapcsolatokat. Lett is egy-két ismerősöm és barátom. Ám azért átalakultak a korábbi kapcsolataim. Nem volt annyi laza közös program, buli. Aztán elköltöztünk Csömörre. Szeretem Csömört, de nem volt olyan egyszerű bekapcsolódni. Ugyan itt is határozott lépéseket tettem. A könyvtáros néni például nagyon csodálkozott, hogy csak pár hete költöztünk oda, de én már viszem a két totyogó gyerekemet a könyvtárba. A helyi gyülekezetben is felbukkantunk. 🙂 Az óvoda jelentett egy nagy ugrást, jó volt a hasonszőrű szülőkkel ismerkedni, beszélgetni. Bevallom ez az egyik oka az FB függőségemnek is. Én egy olyan ember vagyok, aki a kapcsolatokban tud kiteljesedni. Amikor pedig a legközelebbi kapcsolataim nem működnek, akkor nagyon magam alatt tudok lenni.

Gondolatok síkján

Rendszeres gyülekezetbe járó pár voltunk. Ez nem csak a kapcsolatainkat, de a gondolkodás módunkat is meghatározta. Ahogy ez ritkult (és ahogy más csalódások is értek) úgy éreztem hogy a gondolataim is mindenféle irányokba kalandoznak. Az egyik fő szempont az lett: hogyan lehetek jobb szülő. 🙂 Azt hiszem ennek a elszakadásnak az egyik gyümölcse az lett, hogy megismerhettem Pécsi Rita munkáját. Nagyon sok mindenben megújultak a gondolataim. A másik, hogy hogyan tudom magam távol tartani a rossz gondolatoktól. Ez egy nagyon tekervényes út, sok kétséggel és sok zsákutcával. Kétségtelen, hogy Livi barátnőm gondolatai nagyon nagy hatással voltak/vannak rám. A gondolatok erejéről már írtam párszor. Most egy ideje az a célom, hogy ne hagyjam magam a sok hazugságba belesüppedni, hanem igyekezzem a jó gondolatokból erőt meríteni minden nap.

  • Szerethető vagyok
  • Elfogadott (Isten és magam által)
  • Önálló lény vagyok
  • Erős vagyok és képes a nehézségekkel szembenézni
  • Értelmes gondolkodó ember vagyok
  • Képes vagyok irányítani az életemet
  • Minél több hálát kimutatok, annál boldogabb leszek 🙂
Életmódban

Ezek az én új lelkesítő felismeréseim. 🙂 Nagyon sok hangulati hozzáállás, depresszió, ingerültség oka a táplálkozásunkban vagy a testünk állapotában keresendő. Ha sok méreganyag halmozódott fel a szervezetünkben, akkor az akár emlékezetbeli hiányosságokat is okozhat. Micsoda fantasztikus felismerés, akkor méregtelenítsünk és új emberek leszünk!!  Én azt mondom, ha bármilyen testi lelki betegséget valamiféle módon meg tudunk gyógyítani azzal, hogy máshogy étkezünk és másmilyen életmódot folytatunk, akkor azt meg kell tennünk. Azok az emberek, akik ezt felismerték és cselekedtek az én nagy hőseim. A Szerelmem, Keresztmamám, Drága Barátnőim 😉 Ennek a változásnak a szellemében diétáztam 2 terhességem alatt is. Ezért sütök most kovászos kenyeret. Ezért vadászom a szalonnát és a bio húsokat. Ezért döntöttem, hogy ilyen furcsaságot fogok mindennap inni:

P1120220

Van egy kedvenc videóm,  amiben egy tini fiú arról beszél miért volt olyan klassz, hogy a szülei kivették a suliból és most otthon tanulhat. Például arra is van ideje, hogy a boldogság megszerzését kutassa. 🙂 Arra a következtetésre jutott, hogy ezek a tényezők jelenléte határozza meg mennyire vagyunk boldogok:

  1. testmozgás
  2. megfelelő étkezés
  3. természetben töltött idő
  4. mások szolgálata
  5. kapcsolatok
  6. kikapcsolódás, játék, móka
  7. lazítás, stressz kezelés
  8. aktív lelki (vallásos) élet

Hát van még olyan terület, amire rá lehet “mozdulni” . 🙂 Nektek is jó elmélkedést és aztán tettre fel! 😀

Címkefelhő