KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Posts tagged ‘önvizsgálat’

4 év

2017 szeptembere van. Érdekes visszanézni az elmúlt 4 évre és hogy milyen kalandokban volt részünk, mivel lettünk gazdagabbak, mit veszítettünk el menet közben.

Izgalommal, várakozással készültünk arra, hogy új életet kezdjünk. Ilyenkor a változás persze nehéz: feladni a biztos dolgokat, a szokásokat, barátságokat berekeszteni, de lehetőségünk van új dolgokat befogadni a szívünkbe. Sok ember tárgyakkal veszi körbe magát. Ragaszkodik a fizikai dolgokhoz, emlékekhez. Megértem, nekem is van 1-2 ilyen kis kincsem. Ám amikor elköltöztünk bizony nagyon sok dolgot eladtunk, tovább adtunk, elajándékoztunk. Isten sok veszteség ellenére nagyon bőkezűen megáldott minket, mindig. Ha tehetem szeretem ezt az áldást továbbadni. Szerintem nagy öröm másoknak örömet okozni. ❤

Megérkeztünk, minden furcsa volt, érdekes is, de furcsa. Persze jöttek a feladatok rögtön. És a kedves ismerősök. Van egy kis nő, aki nagy szeretettel fogadja az ideérkező magyarokat, na nem hivatalból, hanem kedvességből. Nekünk sokat segített, és azóta még másoknak is. Isten áldja meg. 🙂

Lassan belerázódtunk mindenbe, hogy mit hol lehet venni, milyen hitelkártyát érdemes kérni, hogyan működik a mobiltelefon (ha nem hagyom el :)) mi hol van a zöldségesnél, milyen az időjárás, hogyan és mit csináljunk otthontanulásként. Kenyeret sütöttem, kombuchát érleltem, túrót készítettem mint egy igazi kis pionír, aki magának kell kivágja a bozótot ha el akar jutni valahova.

Aztán belekerültünk több közösség vérkeringésébe is. Először a gyülekezet, majd a cserkészet, aztán az otthontanulós csoportunk. Meg sok emberrel egyenként is összekapcsolódtam.

Egy éve egy szép helyre és szép házba költöztünk. Nagyon szeretjük a környéket, lassan megismerkedünk a szomszédokkal is. Ma azt hiszem megvalósult Viola álma is, mert ma például begyűjtötte a szomszéd gyerekeket és hatalmas vizicsatát rendeztek. 3 éve játszóteret akart a hátsókertbe, hogy az összes gyerek nálunk játsszon.

Igen, közben el is kellett búcsúzni emberektől, itt is a környezetünkben, és persze otthon is. Furcsa dolog ez. Van olyan barátom, akit bátran a barátomnak hívok még akkor is, ha csak 10 évente találkozunk. A kedves drága Nagymamám is Istennel van már és elhagyta ezt az árnyékvilágot, de tudom, hogy amikor újra látom akkor az olyan lesz mintha soha el se búcsúztam volna tőle. Vannak elszakíthatatlan kötelékek. Vannak, amiket sem a távolság, sem az idő nem fog soha kikezdeni. Ezek az én kincseim. Nagyon drágák nekem és igazán gazdagnak érzem magam, mert tudom hogy nem egy ilyen szál fűz engem bizonyos emberekhez.

Ez a kaland azt hiszem igazán a felnőtté válás nagy kalandja számunkra.  Számomra biztosan. 🙂 A gondolkodásom nagyon sokat változott. Remélem lassan a viselkedésem is követi. 🙂 Ha lehet elfogadóbb lettem,  igyekszem sokkal több szeretetet adni.  Meglátjuk de igazán remélem, hogy áldás lesz azon, amit elvetek. Nagyon jó lenne.

Jó éjszakát mindenkinek.

 

Reklámok
Kép

Szeresd felebarátodat…

úgy mint önmagadat.

Sokáig én is azt gondoltam, hogy ez azt jelenti, hogy úgyis olyan sokat foglalkozunk magunkkal, akkor nagyon könnyen fog menni majd a másokkal törődés. Öööö, ezt szerintem senki nem gondolhatja komolyan. 🙂
Sokat változtam az évek alatt. Folyamatosan szembesülök a hiányosságaimmal és folyamatosan önvizsgálatra vagyok kényszerítve.

Most ez a megújító, méregtelenítő kúrám egy újabb helyre hozott ezen az úton. Teljesen egyértelmű számomra, hogy a testem nem fog helyre állni addig, míg a gondolataimat nem rakom helyre. Vagyis gondolati méregtelenítésre is szükségem van.

Van olyan elmélet a világban, hogy igaziból a gondolataink okozzák a szenvedésünket és ha megkérdőjelezzük azok valóságosságát, akkor lehet hogy a szenvedést is meg tudjuk szüntetni.

Például rájöttem arra, hogy én minden fontosabb kapcsolatomban azt kerestem, hogy elfogadjanak és törődjenek velem és mindegyiknél arra a szomorú konklúzióra jutottam, hogy nem vagyok a törődésre méltó. Az utóbbi pár év nagyon fájdalmas érzelmi mélypontjaiban az a szó ugrott folyamatosan a szemeim elé, hogy cserbenhagytak.

Persze ezeknek a gondolatoknak meg van a maga mély barázdája, hogyan és miért alakulnak ki, de folyamatosan azon agyalni, hogy ki s mi miatt gondolom ezt, még nem hoz megoldást. Azt vettem észre, hogy egyre több mutogatás és mások hibáztatása jelent meg az életemben. Ó, ha volt már valaki ilyen helyzetben az tudja, hogy ez az egyik legkiszolgáltatottabb helyzet. Mert akkor olyan leszek, mint egy marionett bábú, akit folyamatosan erre meg arra lehet rángatni.

Van egy bátrabb, de bizonyosan félelmetesebb útja is a gyógyulásnak (méregtelenítésnek). Szembe kell nézzek azzal, hogy a legtöbb problémámat azok a gondolatok okozzák, amiket másokra kivetítek. Például a férjemet én választottam (lehet, hogy ő is benne volt, de én egészen biztosan mindent megtettem, hogy tudja, hogy őt választottam. 🙂 ). Az első csalódások akkor értek, amikor rájöttem, hogy a dolgok nem úgy történnek, mint ahogy én azt megálmodtam. Nem ő okozott csalódást. Ő csak önmaga volt. Ellenben volt egy gondolat, amit elhittem a magamról, a boldogságról és ennek frusztrációja nagyon sok szenvedést okozott.  Szóval a gyógyulás másik bátrabb módja a valósággal való szembenézés, és a saját felelősségem felvállalása, illetve a megoldásban való aktív részvétel.

Szeresd felebarátodat, férjedet, gyermekedet, szomszédodat, gyülekezeti csoportvezetődet úgy ahogy magadat szereted. Szereted magadat? Ha nem szereted magadat, csak ostorozod és bünteted, akkor hogyan fogod szeretni a többieket magad körül? Miért gondoljuk azt, hogy minden érzelmi szükségünket a körülöttünk lévő embereknek kell betölteni? Vagyis, amikor ez nem történik meg, akkor csalódottak vagyunk, vagy ha meg is történik egyszerűen nem vesszük észre és még mindig elkeseredettek és csalódottak vagyunk. Isten gyermeke vagyok, mindent áldást nekem adott már, mint fiát úgy szeret. Ha csak minden nap ezen meditálok, akkor talán kimosom magamból azokat a mérgező gondolatokat, hogy nem vagyok szerethető, nem tudok az elvárásoknak megfelelni és akkor már a semmivel vagyok egyenlő.

Az én döntésem, hogy milyen gondolatok engedek be a szívembe és miknek adok hitelt.

Én úgy döntöttem, hogy elindulok ezen a félelmetes úton. Mert persze nem csinálok mindent jól és akkor azt is be kell vallani, de szeretném levenni a szemem arról, hogy ki miért mivel okozza az én szenvedéseimet. Most akkor kezembe veszem ezt is, mint ahogy az étkezésemet, a gyógyulásomat és helyreállásomat.

Juhhé!! Jó kis kaland lesz ez!

katie-home-r20121011

 

Címkefelhő