KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Posts tagged ‘gospel’

Zene ének tánc — GOSPEL

Amikor fiatal voltam, akkor nem tudtam, hogy a képzőművészet vonz jobban vagy a zeneművészet. Végül is vizuális nevelés szakon végeztem és nagyon élveztem a főiskolai éveket. Sokat festettem egy időben. Az év elején kitűztem célul, hogy többet kellene festenem, de nem volt rá alkalmam és valahogy nem is érzem rá a motivációt. A 7-8 évesek rajz óráján vagyok asszisztens, ott kiélem magam. Ellenben az éneklés mindig is nagy örömmel töltött el. Ének-zene szakon kezdtem a főiskolát és talán én voltam az egyetlen, aki amikor nem volt már a szakon, akkor is eljárt a kórus próbákra és örömmel énekelt. Énekelni bárhol és bármikor lehet. Aki pedig jól ismer, az tudja, hogy nagyon nagyon szeretek táncolni (is). Nem hiszem, hogy ebben szuper tehetségem lenne, de borzasztóan élvezem. Sok jó emlékem van arról, amikor édes Mamikám betette az “Én táncolnék veled” kazettát és elkezdett tánclépéseket tanítani. Ja és ezt a sorozatot is mindig néztük. 🙂

Én is szoktam a lányaimmal bohóckodni, főleg Polkát táncolunk. Kedves régi finn barátnőmtől kaptam egy CD-t és ha vidám hangulatot akarunk, akkor betesszük a Polkát és fel-le viharzunk a szobában. 😀 Szerintem, aki Polkát táncol annak rögtön jó kedve lesz!

Valamikor körülbelül 18 évvel ezelőtt egy kedves barátnőmmel elhatároztuk, hogy imádkozni fogunk, hogy legyen gospel kórusa a gyülekezetünknek. Aztán egyre több emberben megfogalmazódott a vágy míg végül érkezett egy dél-afrikai zongora művész, aki elvállalta a kórus vezetését. Tíz évig voltam a Golgota Gospel Kórus tagja és nagyon élveztem a fellépéseket. Nagyon jó zenekar nagyon jó dalok, dicséretek.

Második sor balközép sötét hosszú haj. 🙂

Nagy örömömre tavaly találtam egy Gospel Kórust itt New Jersey-ben. Hatalmas élmény együtt énekelni, táncolni és Istent dicsérni. Nagyon szeretem a próbákat, az embereket, a koncerteket, a lelkületet. Tegnap este volt egy koncertünk, és december 7-én lesz a karácsonyi koncertünk. Remélem lelkes közönség gyűlik össze és együtt tudjuk majd Isten dicsőíteni.

 

Boldog Jövőt!

Ahogy közeledett 2018 vége, megpróbáltam összegezni, hogy mi történt, és értékelni az évemet. Első gondolatom az volt, hogy ez ez nagyon jó év volt. Sőt az volt a benyomásom, hogy semmi rossz nem történt. 😀

Hát ez így nem teljesen igaz, hiszen ősszel az én sajnálatos figyelmetlenségem miatt totálkáros lett a kocsink. Az első borzalmas sokk után végül is úgy éreztem, hogy pozitív vége lett az esetnek. A kedves férjem elég nyugodtan kezelte a helyzetet, nagyon jól elbeszélgettem a vontató sofőrrel, a biztosító egészen jó pénzt fizetett a kocsiért,a Kedves megengedte, hogy vezessem a szupidupi Camaro-ját, egy szép kis új autónk lett, amiben még ülésfűtés is van!

Összességében a legnagyobb különbség az volt, hogy 2018-ban kevésbé voltam depressziós. Hirtelen céllal és reménységgel telt meg az életem. Újra szerelemmel kezdtem a hites Uramra nézni. A nyár közepén egy komplex vérvétel azt mutatta, hogy teljesen egészséges vagyok. 😀 Elkezdtem úgy gondolni magamra, mint aki teljesen egészséges. Ezen a télen nem is fájnak úgy a lábujjaim, sem a kezem nem fehéredik el, sőt a hasam sem fáj, kivéve azt az egy két alkalmat, amikor fogalmam sincs miért. 😛

Úgy érzem Istenhez is közelebb kerültem. Mintha megújult volna a lendületem, felfrissült az imaéletem, a hitem nagyobb kihívásokra is képes.

Szóval 2018 elején elmentem egy Original Training képezésre. Tavasszal elkezdtem Endrével Brain Balance-ra járni. Szintén tavasszal beléptem a Tanuló csoport vezetőségébe. Ősszel pedig elkezdtem egy nagyon nagyon klassz Gospel Kórusban énekelni. Úgy érzem, hogy erre születtem. Énekelni és Isten dicsérni. EZ FANTASZTIKUS!

A felvétel nem a legjobb, de remélem egy kicsit átad a hangulatból.

Reménységem szerint 2019 még jobb lesz!!  Még több éneklés! És minden remény szerint Amerikai állampolgár leszek.  Aztán, hogy még mi mindent tervez Isten azt el sem tudom képzelni!!

A napokban a rádióban hallottam egy interjút egy kis vékony hangú vidám nővel. Kiderült, hogy van egy szolgálata, amiben arra biztatja az embereket, hogy hogyan éljék az életüket céllal, hogyan álmodjanak nagyot és hogyan bízzák Istenre az életüket. A egyik elhatározásom, hogy a napokban készítsen egy Víziós Posztert, hogy jobban vizualizáljam merre szeretnék haladni.

Álmodjatok egy fantasztikus 2019-et! És találjátok meg Istent benne!!

 

 

 

Címkefelhő

%d blogger ezt kedveli: