KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Posts tagged ‘filozófia’

Telefon

Ez egy külön történet. Amerika misztikus oldala. 🙂

A héten a Kedves Szerelmes férjem kegyelméből megkaptam a 4. amerikai telefonomat. 18 hónapja vagyok az Egyesült Államokban…

Telefon 1

Az elején megkaptam a Kedvesem mobilját, egy olcsó kis telót, amit első napokban vett, hogy itt tudjon intézkedni. Fura nagyméretű telefon volt. Jó szolgálatot tett, amikor még nem volt GPS-em. Legalább élhettem a telefonos segítségkérés lehetőségével. 😀

Egyszer csak nyoma veszett. Már nem emlékszem a részletekre. Fura volt, hogy nem találom kerestük egy darabig, aztán feladtuk… Remélem jól emlékszem. 😉

Telefon 2

Kaptam egy igazi tapogatós modern telefont, borzasztóan zavaró volt. De lehetett vele fotózni, úgyhogy igyekeztem megbarátkozni vele. Amikor tavaly először leesett a hatalmas hó, a havas úton véletlenül kiesett a táskámból. Sajnos csak később jöttünk rá, hogy kiesett és addigra a hókotró elkotorta valahova így nem találtuk meg. Zsófi barátnőm hozta be valamikor márciusban vagy áprilisban hónapokkal a februári hó után, mert nagyon sokára olvadt el a sok felhalmozott hó. Igyekeztünk életet lehetni bele, de az érintőképernyő megfagyott így nem sikerült.

Egy darabig mobil nélkül voltam. Nem is zavart hiszen nem sokat beszéltem rajta amúgy sem. 🙂 Egyrészt nem hallottam ha csörög én meg nem is tudok ezeken az érintőképernyőkön sms-t írni… Aztán egy hideg tavaszi napon elkezdett menet közben füstölni az autó és akkor úgy döntöttünk hogy mégis csak lesz nekem mobilom.

Telefon 3

ZTE márkájú feltöltős telefon. Egész jó kis készülék, sokat fényképeztem vele, igyekeztem nyomon követni hol van. Lehetett rajta emailt is nézni, volt egy jegyzet része, amibe sok hasznos információt gyűjtöttem. 2 hete pénteken elmentem a suli után vásárolni, emlékszem, hogy a kabátom belső zsebébe tettem. Nehéz volt, lehet hogy a kocsiban kivettem a kabátból… lehet hogy itthon letettem valahova… mindenesetre nyoma veszett. A suli miatt le volt halkítva, hiába hívtuk nem hallottuk. Nagyon elkeseredtem. Tudom hogy itt van valahol körülöttem.
Nagyon nehéz ezeket a dolgokat elfogadni. Azt, hogy nem emlékszem hova tettem le, hogy nem sikerült megtalálni. Magyarországon egy telefont sem veszítettem el. Voltak kelekótyaságaim, biztos elhagytam 1-2 dolgot, de telefont azt nem.

Telefon 4

Az újrakezdés lehetősége. Kedden hazajöttem a kórusról és ott volt egy fekete telefon az asztalomon. Felvidultam, még sem vagyok teljesen reménytelen eset, biztosan megtalálta valaki, valami könyv alatt. 🙂 Amikor a Kedvesem elmondta, hogy újat vett, akkor nagyon elkeseredtem. Pedig egy igazán kedves gesztus volt. Kegyelmes. A bűntudat mégis ott maradt.

Ilyen nehéz a Kegyelmet elfogadni? Ki a ti vádlótok? Miért élünk folyamatos bűntudatban? Hogyan lehet felelősség teljesen, mégis magunkkal teljes összhangban élni? Hogyan tudjuk elfogadni a gyengeségeinket? Hogyan tudunk görcsök nélkül megváltozni, az elbukás félelme nélkül?

Vajon lehetséges lesz egyszer, hogy megszeressem magamat?

 

valentine-day-177v

 

 

 

 

Reklámok
Kép

Szeresd felebarátodat…

úgy mint önmagadat.

Sokáig én is azt gondoltam, hogy ez azt jelenti, hogy úgyis olyan sokat foglalkozunk magunkkal, akkor nagyon könnyen fog menni majd a másokkal törődés. Öööö, ezt szerintem senki nem gondolhatja komolyan. 🙂
Sokat változtam az évek alatt. Folyamatosan szembesülök a hiányosságaimmal és folyamatosan önvizsgálatra vagyok kényszerítve.

Most ez a megújító, méregtelenítő kúrám egy újabb helyre hozott ezen az úton. Teljesen egyértelmű számomra, hogy a testem nem fog helyre állni addig, míg a gondolataimat nem rakom helyre. Vagyis gondolati méregtelenítésre is szükségem van.

Van olyan elmélet a világban, hogy igaziból a gondolataink okozzák a szenvedésünket és ha megkérdőjelezzük azok valóságosságát, akkor lehet hogy a szenvedést is meg tudjuk szüntetni.

Például rájöttem arra, hogy én minden fontosabb kapcsolatomban azt kerestem, hogy elfogadjanak és törődjenek velem és mindegyiknél arra a szomorú konklúzióra jutottam, hogy nem vagyok a törődésre méltó. Az utóbbi pár év nagyon fájdalmas érzelmi mélypontjaiban az a szó ugrott folyamatosan a szemeim elé, hogy cserbenhagytak.

Persze ezeknek a gondolatoknak meg van a maga mély barázdája, hogyan és miért alakulnak ki, de folyamatosan azon agyalni, hogy ki s mi miatt gondolom ezt, még nem hoz megoldást. Azt vettem észre, hogy egyre több mutogatás és mások hibáztatása jelent meg az életemben. Ó, ha volt már valaki ilyen helyzetben az tudja, hogy ez az egyik legkiszolgáltatottabb helyzet. Mert akkor olyan leszek, mint egy marionett bábú, akit folyamatosan erre meg arra lehet rángatni.

Van egy bátrabb, de bizonyosan félelmetesebb útja is a gyógyulásnak (méregtelenítésnek). Szembe kell nézzek azzal, hogy a legtöbb problémámat azok a gondolatok okozzák, amiket másokra kivetítek. Például a férjemet én választottam (lehet, hogy ő is benne volt, de én egészen biztosan mindent megtettem, hogy tudja, hogy őt választottam. 🙂 ). Az első csalódások akkor értek, amikor rájöttem, hogy a dolgok nem úgy történnek, mint ahogy én azt megálmodtam. Nem ő okozott csalódást. Ő csak önmaga volt. Ellenben volt egy gondolat, amit elhittem a magamról, a boldogságról és ennek frusztrációja nagyon sok szenvedést okozott.  Szóval a gyógyulás másik bátrabb módja a valósággal való szembenézés, és a saját felelősségem felvállalása, illetve a megoldásban való aktív részvétel.

Szeresd felebarátodat, férjedet, gyermekedet, szomszédodat, gyülekezeti csoportvezetődet úgy ahogy magadat szereted. Szereted magadat? Ha nem szereted magadat, csak ostorozod és bünteted, akkor hogyan fogod szeretni a többieket magad körül? Miért gondoljuk azt, hogy minden érzelmi szükségünket a körülöttünk lévő embereknek kell betölteni? Vagyis, amikor ez nem történik meg, akkor csalódottak vagyunk, vagy ha meg is történik egyszerűen nem vesszük észre és még mindig elkeseredettek és csalódottak vagyunk. Isten gyermeke vagyok, mindent áldást nekem adott már, mint fiát úgy szeret. Ha csak minden nap ezen meditálok, akkor talán kimosom magamból azokat a mérgező gondolatokat, hogy nem vagyok szerethető, nem tudok az elvárásoknak megfelelni és akkor már a semmivel vagyok egyenlő.

Az én döntésem, hogy milyen gondolatok engedek be a szívembe és miknek adok hitelt.

Én úgy döntöttem, hogy elindulok ezen a félelmetes úton. Mert persze nem csinálok mindent jól és akkor azt is be kell vallani, de szeretném levenni a szemem arról, hogy ki miért mivel okozza az én szenvedéseimet. Most akkor kezembe veszem ezt is, mint ahogy az étkezésemet, a gyógyulásomat és helyreállásomat.

Juhhé!! Jó kis kaland lesz ez!

katie-home-r20121011

 

Címkefelhő