KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Posts tagged ‘előkészületek’

Idáig, idáig, idáig vagyok!

Hát mindig is azt gondoltam, hogy türelmes vagyok, jó hallgatóság és igazán empatikus, megbízható, következetes és jól kommunikálok. 🙂 Amióta gyerekeim vannak, úgy tűnik, ennek a meghatározásnak szinte minden pontját megcáfolom. Ma egy elég feszült napom volt. Ide-oda rohangáltam, alig ettem és nem is akkor akadtam ki, amikor a középső szemem fénye pisi levest készített a biliben, hanem amikor sokadszorra teli torokból ordibált és szemtelen pimaszsággal feleselt. Ezt aztán többször megismételte még 5 és 1/2 nyolc között, majd végül “szeretlek anya”  és elaludt. A legnagyobb lányka pedig vagy éppen minden tesó főnöke, vagy csupán olyat csinál, amiről nagyon jól tudja, hogy nem szabad. A kicsi csak teli torokból visít, amúgy ennivaló.

Ma többször is elbőgtem magam… meg hirtelen felindulásból vettem egy ilyen bélyeget:

Kép

Reklámok

Vajtán

Most pár napig pihenünk. Szerettem volna együtt lenni a gyerekekkel, hiszen az elmúlt hetekben összevissza voltak, hol itt hol ott. Kalandos volt az utunk ide is. 3 gyerekkel vonatozni is kihívás, de jó előkép ez a repülőútra. Itt Vajtán most nincs sok esemény, de nagyon örülök, hogy van kaja és nem kell takarítani. 🙂 Igyekszem a gyerekekkel is játszani. Endre persze mindenkit elbűvöl, a lányok meg néha jót játszanak egymással, néha meg nem. 🙂

Pénteken hivatalos ügyek, szombaton egyik család, vasárnap a másik, majd hétfő reggel 5kor ébresztő! ÚÚ, már nagyon közel az indulás. 

 

Vég-

Végre, vagy vége? Összesen 7 nap van hátra. Vajon minden a helyére kerül a végére? Vajon sikerül a hivatalos dolgoknak a végére járni? Vajon Családfenntartónk a távoli messzeségben hogyan tudja előkészíteni a terepet? Vettem nyugtató teakeveréket. Az egyik cél, hogy ne vetítsem a feszültségemet a gyerekekre, ez viszont kicsit ellentétes hatású azzal a tervvel, hogy mindent elvégezzek időre. Néha megtorpanok, nagy levegőket veszek és kisimítom a ráncaimat. 

Átmenet

Most egy teljesen átmeneti állapotban vagyunk. Tulajdonképpen már minden használati tárgyunkat, ruhánkat, játékunkat elvitték. A garázsvásáron a bútorokat is eladtam.  Kicsit nehéz így, mert ami itt maradt, az teljesen szétterülve van a lakásban. Közben Apa talált egy nagyon szép kis házikót, egy klassz kisvárosban. 

Itt fogunk lakni: Livingston, Essex, New Jersey, United States of America

http://goo.gl/maps/kl6kC

Csömör egy nagyon szép kis község, kedvesek itt az emberek, én mindenképpen szeretnék ide visszajönni. A kislányok is. 🙂  Most mégis az újabb kaland felé kell irányítani a figyelmünket. 

Livingston

29000 lakosú kisváros, a New Yorki “agglomeráció” része. A területe: 36 km2 Nagyobb mint Csömör, de nem olyan nagy a népsűrűsége. A házak között sok parkos rész is van. Fentről nézve nagyon zöld. 🙂 Van egy szép kis főutcája, hatalmas könyvtára és kis helyi strandja. A közelben van egy szép természetvédelmi terület, annak a csücskében egy állatkert. 11! játszótér van a városban. 

Itt egy kis videó, amit egy ingatlanos csinált a környékről. 

 

Hát sok izgalmas felfedezés vár ránk. 🙂

Búcsú

Mit is jelent búcsút venni? Elsiratni, ami hátramarad? Emlékszem, amikor az érettségi ballagásom volt, borzasztóan bőgtem, megmagyarázhatatlanul. Nem is azért mert nehezen váltam el az osztálytársaktól, hanem azt éreztem, hogy már soha nem leszek többé ebben a helyzetben és ez valahogy fájt. Mára szerintem már edzettebb vagyok. Vagy talán ez a félig üres félig teli pohár esete? Vagyis, hogy minden helyzetet lehet pozitívan és pesszimistán is értelmezni? Igen, szeretnék a legjobb hozzáállással neki indulni ennek az óriási kalandnak. Ezzel együtt azt hiszem védem is a szívemet a túlzott fájdalomtól. 

Készítem már szívem, de nem könnyű…

Sűrűség

Hú, ahogy fogy az idő úgy sűrűsödnek az események. Ma van Endi 2. születésnapja, telefonálgatnom kell, garázsvásárt tervezek, imádkoznom kell, hogy jó idő legyen akkor, fogorvos, családi buli, arra torta, lakásnézők, postai meghatalmazás, lakcím változás bejelentése, könyvtár, fénykép előhívás a buli előtt, ojjé erről lekéstem…  DVD feltöltések, kitalálni mi legyen a repülős csomagban. Venni a gyerekeknek kisbőröndöt. ALUDNI!!!!!!

Virtuális ölelés

Ma sikerült Apával skype-on beszélni. Mindenki nagyon lelkes volt. A kezemben a notebook, és azt forgattam, hogy a kamera mindenkit mutasson. Egyszercsak Endre odamászott az ölembe. Megmutatta Apának a pofiját (mindenkinek volt egy kis arcfestése). Apa lelkesen örvendezett, aztán Endike egyszerre kinyúlt a képernyő elé és próbálta Apát megölelni. Ahh

Óh

Címkefelhő