KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Posts tagged ‘amerikai élet’

A szuperhős

72 éves, többször átúszta már a Balatont, az unokáiért rajong, képes akár órákon keresztül mesét olvasni, vajra lehet kenni, humoros, barátságos, segítőkész, naponta eljár úszni, 2 éve kapott biciklit, amivel rendszeresen kerekezik.

A lendülete valóban irigylésre méltó és hogy sok ezer kilométert utazott, hogy meglátogasson minket az is hatalmas bátorságra is utal.  Ugyan az a neve mint gyermekeim apjának, így könnyű bemutatni az itteni ismerősöknek. Nagyapa megérkezett és már péntek óta élvezzük a társaságát.

P1150197

Kamilla teljes extázisba került, a nyakába ugrott, áttette a helyét az asztalnál, hogy közelebb kerüljön és ha csak lehet a közelében van. Endi először még meggyőződött róla, hogy Nagyapa valóban nem változott és azóta már mindent vele szeretne csinálni. Viola nagyon természetesen viselkedik vele, mintha soha el se váltunk volna. Büszkén mutogat mindent, játékot, könyveket, zongorázást.

Szombaton sétáltunk a környéken és elmentünk a magyar heteshez. Jól bevásároltunk, de torkos anya sajnos a disznóságok nagy részét igen csak megvámolta. Ajaj.

Vasárnap elvittük a gyülekezetbe, majd délután volt kórus koncertem, amire az egész család eljött.
Ez egy elég könnyű, de szép dal volt, amit igyekeztünk elénekelni a mandolin zenekarral együtt: https://www.youtube.com/watch?v=ocfGzw6piyI&feature=youtu.be Jövőre lehet hogy másik kórushoz csatlakozom, vagy valami más tevékenységbe kezdek. Nem messze találtam egy képzőművészeti központot, ahol van mindenféle művészeti óra, anyagozás, festés, szobrászat, fényképészet. http://www.artcenternj.org/studio-school/adults/adult-classes/

Hétfőn elmentünk a Bergen megyei állatkertbe, körhintáztunk, egy klassz játszótéren játszottunk és találkoztunk Zsófiékkal. Viola elhívta Nagyapát a zongora órájára. Délután pedig sokat kertészkedtünk.

Kedden elmentünk a könyvtárba, majd megint sokat kertészkedtünk. Nekem elég sok dolgom volt a ház körül, így ma nem mentünk messzebb. A gyerekek viszont szívesen játszottak vele, fociztak, olvastak.

Íme a képek:

Március

Február nagy eseménye drága Violánk 9. születésnapja volt. A születésnapja pénteki napra esett. Nálunk az a hagyomány, hogy ezt a napot igyekezzük együtt tölteni – az egész család. Így Apa velünk jött az “iskolába”ám ott nem maradtunk sokáig, hiszen még nagyon sok móka várt az ünnepeltre. 🙂 Kamilla tündéri volt. Ágyba vitte Violának a reggelit, szív alakú lepénykét és szív alakú tükörtojást, és egész nap előre engedte és nagyon figyelt rá. Nagyon szép ajándékot is készített neki. Egy könyvjelzőt. 😀

Viola szerinte egy szuper nap volt. A családdal skype-on beszéltünk. Mindenki köszöntötte a nagylányt. Nagyon örült a könyveknek, füzeteknek, matricáknak.

Szombaton buli a barátokkal. Takarítás, főzés sütés, szoba átrendezés. Apa bejelentette hogy talált egy jó kis kocsit 7 személyeset! Juhhé. Elmenne megnézni, megvenni… hát rendben, de visszaér 1 órára? Hát igyekszik. Apának tetszik a kocsi, intézkedik, telnek az órák, lefagyott a cég rendszere. Agh, kicipeljük a csajokkal a nehéz asztalt, utolsó perces dekoráció, pakolás. Viola gyorsított módszere: mindent vágjunk bele egy zacsiba és dugjuk el. 🙂 Terített asztal, igazgatott gyerkőcök, lestrapált anya. A vendégek jól érezték magukat, egész sokáig maradtak. Apa hazaérkezett a szép fehér amerikai autóval, miután már mindennek vége volt… Később tudtam meg, hogy itt ez így megy. Az autóvásárlás minimum fél nap, de lehet egy egész is. Sebaj. Nagyon szeretjük a mi kis autónkat. Egy baj van, nem fér be a garázsba. 🙂

Március: Nagy bandázás. Jöttek barátok látogatóba, volt, aki nem tudott eljönni a szülinapi bulira, így jöttek később nagyot szánkóztak a csemeték.

Szerdánként imádkozunk egy hölggyel – nagyon örülök, egy csomó mindenben láttam már változást. 🙂 Voltunk juhar szirup bemutatón. Hogyan nyerték ki régen, mire használják. Egész hónapban tanítottam a vasárnapi iskolában. Kamilla nagy örömére. Nagyon szeretem a gyerekeket. 🙂 Jól elkényeztettük a barátokat, így ők is meghívtak minket egy szupi ebédre. 🙂

Meglátogattuk a barátnőmet és a cuki kicsi lányát és kedves kicsi fiát. Viola élvezettel igazgatta. Nyári baba napközi gondolatán gondolkozik. 🙂 Volt házi rajzverseny, annak a nyereménye: ágyba reggeli, éttermi ebéd, vacsora. Haha érdekes nyeremény, nem. Vajon ki szeret enni ebben a családban? 😀 Volt házi étterem Viola ötlete, anya és Viola kivitelezése. Nagyon profi pincér volt! Le a kalappal előtte.

Meglátogattunk egy olyan otthonoktatós központot, ami csak művészeti oktatással foglalkozik. Ez is egy gyülekezetben kap helyet. Nagyon szép helyen van, gyönyörű festett falak. Szépséges volt. Viola minden porcikájával tiltakozott, de aztán végül is azt mondta, hogy mehetünk majd jövőre. Itt lehet táncot, éneket, rajzot, hangszeres zenét tanulni, van zenekar, kórus, drámajáték. Találkoztunk ismerősökkel. Ez tetszett nekik. 🙂

Voltunk Szent Patrik napi felvonuláson. Megint irtó hideg volt!

Voltunk a Zsigiékkel úszni. Endi egyszer valami után nyúlt, beleesett, gyorsan kihalásztam, megkérdeztem: Úsztál? Édesem: Igen Anya, szemüveg nélkül úsztam, és büszkén mesélte mindenkinek. Utána is tovább játszott. Egy pár nap múlva: Anya lehet, hogy én mégsem úsztam. – Igazi cukorfalat. 🙂

Drága Eszterkém, nagynéném, Nényikém elhagyta ezt az árnyékvilágot. Nagyon szeretett engem és én is őt. Hiányozni fog. Imádta a gyerekeimet. Fájdalmas nap volt. Március 27-e.

P1110411b

Violának volt zongora bemutatója. Hétfőnként jár Apával zongoratanárhoz. Nagyon ügyes volt!! Nagyon sokat tanult már. Pár hete kezdte. 4 kezest játszottak a tanárnővel. Az én drágám, olyan kis magabiztos volt.

Ma volt Virágvasárnap. Tanítottam a gyerekeknek, aztán elküldtem a csajokat egy ingyenes színházi előadásra a könyvtárba, ami sajnos szombaton volt. 😦 Ám így többet tudtak segíteni rendet rakni, mert hogy délután vendégek jöttek.

Még két nap és vége a hónapnak, egy krókusz kinyílt, reméljük a maradék hó is elolvad.

 

 

 

Címkefelhő