KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Boldog Új Évet!

Drága Olvasók, barátok, ismerősök, ismeretlenek.

Nagyon megtisztelő, hogy idekattintotok és megnézitek az aktuális gondolatokat, beszámolókat. 🙂

Úgy érzem, hogy egy nagyon izgalmas és jó évet zártunk. A végére már igen jó is lett. 🙂 És én meg csak a jóra emlékezem. 🙂 Tavaly télen még igencsak depis voltam, nagyon nehéz volt kikelni az ágyból, elkezdeni bármit. Idén is nehéz sokszor felkelni, de ennek az egyik oka, hogy későn fekszünk le, én legalábbis. Az pedig, hogy miért is fekszem le későn egy másik érdekes dolgot feszeget.

Amikor a nyáron Magyarországon voltunk, akkor elvittem Endrét egy felmérésre és kiderült, hogy az idegrendszeri érettsége 40%-on áll. Még amikor otthon éltünk Violával jártam TSMT ide:  Okosító torna és nagyon nagy változást vettem észre a viselkedésében és  gondolkodásában. Mivel most nem ott élünk Endrének valamilyen más fejlesztést kellett találjak. Egy fantasztikus módszerre/rendszerre találtam, aminek a neve Brain Balance.

Nem tudom, hogyan magyarázzam el, hogy ez milyen lelkesedéssel és reménységgel tölt el. Első körben megvettem a módszer kidolgozójának a könyvét: Disconnected Kids. A könyv nagyon részletesen leírja, hogy több neurológiai problémának, tanulási és viselkedési problémának fejlődési zavar van a hátterében (ezt lehet hogy már ti is tudjátok :). Különböző fejlődési zavarok más formát vehetnek más más gyereknél, de végső sorban Dr Melillo szerint mind oda vezethetők vissza, hogy a bal és a jobb agyfélteke nem kiegyensúlyozott és nincs összehangolva, nincs összhangban. Ez pedig nem csak figyelem zavart, vagy autizmust jelenthet vagy kényszerbetegséget (ocd) hanem vagy gyenge immunitást: sok betegeskedést, vagy túlzott immunitást: étel allergia, ekcéma okozhat. Hihetetlen mennyire sok területet kibillenthet, és mennyire sokat helyre tudunk hozni célzott mozgással és különböző érzékszervek ingerlésével!

Annyira belelkesedtem, és olyan reményteli lettem, hogy igenis vannak olyan helyzetek, amin lehet változtatni, ami előre mutat, ahol a kemény munkával, sok gyakorlással tartós változást lehet elérni. Konkrétan új agyi szinapszisok keletkeznek! Még nincs vége a történetnek, nem is tudom mi lesz a következő lépés, de nagyon nagy energiákkal tölt el, hogy igenis van értelme küzdeni valamiért. 🙂

Titkon abban is reménykedem, hátha én is része lehetnék egy ilyen központnak, talán egy napon megnyithatom a saját fejlesztő központomat, vagy lefordítom magyarra a könyvet, vagy… csak Isten tudja, milyen lehetőségek vannak még ebben és mi lesz abban az én szerepem. ❤

Kicsit visszatérve a késői lefekvéshez: hát néha azon veszem észre magam, hogy nem tudok koncentrálni, amíg rohangálnak körülöttem, az amúgy is szétszórt gondolataim miatt darabokra hullok szét. Nem az FB a legnagyobb baj, vagy, hogy nincs önuralmam (bár ezen is lehet dolgozni hihi) hanem a saját meglévő figyelem zavarom is.

Csodálatos dolgokat tartogat a jövő! Nagyon bizakodó vagyok! Isten nagyon jó!!!

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő