KataMama elindul 3 gyerkőccel meg a Férjjel világotlátni

Mi történik?

Az élet sok kis apró pillanatból áll. Olyan pillanatokból, amiket élvezni kell, megélni és néha bölcsen túlélni. Sokszor a múlt és a jövő olyan erővel rohan meg minket, hogy szinte lehetetlen a jelent megélni.

moments

Múlt

Visszanézve kicsit olyan mintha a múltat (Magyarország) kivágtam volna, talán annyira el is szeparáltam, hogy ne a fájdalomba éljek, mintha nem is lenne. Hátrahagytam a hazám, a házunkat, a családot, a barátokat… az életünket.

Jövő

Május végén hazarepülünk 7 hétre.  Nagyon intenzív a jövő jelenléte: a tervezés, a programok szervezése miatt. Az is ott zakatol, hogy mi lesz 5 év múlva, mi lesz 15, 25 év múlva… az örökkévalóságban

Jelen (olyan nincs is, már el is múlt) 🙂

A jelen figyelmem sok százaléka az egészségmegőrzés és egészséges életmód körül forog. Valahogy belém ragadt az a gondolat, hogy a boldogság keresés egyik lépése a megfelelő egészségi állapot. Nagyon frusztrált korábban, amikor azzal szembesültem, hogy a szervezetet a hormonok rángatják ide-oda (így éreztem) és most ugyan ekkora lelkesedéssel vetem magam arra a témára, ami a hormonháztartás rendbehozatalával foglalkozik. Közben újra gyülekezetbe járunk, Isten nyilvánvalóan szólni akar hozzám. 🙂 Évek óta az életemben lebegő kérdések, most hirtelen az arcomba vágódnak.

  • Isten miért teremtette a hormonokat?
  • Miért kaptam bizonyos lelki ajándékokat, ha olyan helyzetben vagyok, hogy nem is használhatom?
  • Hogyan szerethetek mindenkit egyszerre a neki megfelelő módon?
  • Lehetséges életcél, hogy nagymama szeretnék lenni?
  • Igaz-e, hogy ahogy a világot érzékelem az tulajdonképpen a belsőm tükre?
  • Hogyan tudnám még jobban kifelé élni az életem?
 Az elmúlt pár nap pillanatai

Minden héten megyünk a  könyvtárba, a női bibliaórára, találkozunk a Zsófiékkal, kirándulunk érdekes helyekre. Sokat főzünk, sokat eszünk. A Kedvesemmel sétálgatunk, randizunk, holnap éppen Suzan Vega koncertre megyünk. 🙂

Advertisements

Hozzászólások: "Mi történik?" (5)

  1. Theisz Dóri szerint:

    Drága Kata! Nagyon szeretem olvasni kedves, mély érzésekkel átszőtt beszámolóidat. Mindig megdobban a szívem, amikor látom a postaládámban a levelet, és egy kicsit olyan érzésem van, mintha itt lennétek egészen közel, bármikor átugorhatnék egy jót beszélgetni. Hihetetlen, hogy hamarosan jöttök, és remélem lesz alkalmunk találkozni. Sok puszi: Dóri

    • Férjecském szerint ez most egy szomorú bejegyzés volt, mert csak a múlttal való kapcsolatom ragadta meg. Ezt a veszteséget úgy érzem szintén el kell gyászolni és most hogy hazamegyünk félek, hogy jobban fog fájni. Mindenképpen találkozunk majd Dóri! 🙂 ❤

  2. Ezek a kérdések nagyon jó, nagyon mélyek, és vajon van rá válasz? Főleg a második és a harmadik az, ami nagyon az enyém is, az első meg inkább úgy, hogy miért pont ilyenek a hormonok, miért kell, hogy pöttyös legyen még 33 éves koromban is az arcbőröm havonta 2x nagyon és miért vagyok sárkány jó pár napig havonta? Na jó, nem vagyok mindig sárkány, csak ilyenkor sokkal jobban kell dolgoznom magamon, hogy ne szabaduljon ki belőlem a sárkány… 😦 Ha a 2. és 3.-ra lesz válaszod, megosztod velem? 😉 Nem mintha a Te válaszod az én válaszom lehetne, mert ez nem így működik, tudom, de azért lehet belőle tanulni, talán…
    Jó lenne találkozni…

    • Az a helyzet, hogy ez csak 1-2 kérdés, amin meditálgatok, és a válaszok még messze vannak. Hormonok területén már úgy érzem közelebb vagyok a megoldáshoz. Régebben csak egyszerűen frusztrált. Most már látok valamiféle összhangot és olyan életstílushoz köthető lehetőséget, ami helyre tudja állítani a hormonháztartást. Egy tipp: rejtett glutén érzékenység (ami a legtöbb embernél probléma, szerintem nálam is) okozhat folyamatos PMS tüneteket. Igen, nagyon jó lenne találkozni. 🙂

      • Nálam szerencsére csak pár nap PMS-ses. Akkor hálás lehetek! 🙂 Azért glutént én is próbálom csökkenteni, több kevesebb sikerrel…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Címkefelhő